11. Képek

11. Képek

Sasha vitt haza. Nem vett észre senki, hogy korán eltűntem, vagy, hogy mi történt igazán. Csak mi hárman tudjuk. Illetve most jelenleg négyen tudnánk róla, ha Ronnie nem szívódott volna fel péntek este.

Csodálatos hétvégén vagyok túl, de itt már az magában pozitívum, hogy túl vagyok rajta. Nemhogy túl vagyok rajta, most úgy sétálok a suli folyosóján, mint akinek soha semmi gondja.

Végül is én nyertem. Megválasztottak bálkirálynőnek David Roger mellett.

Ez mind a hatodik gratuláció után esett le, ahogy elhaladtam az emberek mellett. Így a mai napi programom valószínű annyiból fog állni, hogy lefotóznak Daviddel a lehető legtöbb helyszínen és szögben. Sokszor láttam már, az előző nyerteseknél a beosztást. Evant már meg is kértem, hogy hozza el a báli ruhámat és a cipőt hozzá. Bár soha többé nem akarom magamra venni, tudom, hogy el kellett volna hoznom magammal mára, hogy lefotózhassanak minket a báli ruhánkban, meg a kabalával, utcai ruhában, és persze az edzőruhánkban, amiben én táncolok, David pedig kosarazik. Ezer és ezer képsorozat arról, hogy mennyire szeretjük az iskolát, hogy mennyire szeretjük a sportot, és mennyire szeretjük egymást. Mert itt mindenki szeret mindenkit. Nyilván akkor már a tánccsapat és a kosárlabda csapat kapitánya főleg. Igen meggyőződésem, hogy az ilyesfajta reklámok miatt választottak pont kettőnket, akiknek semmi közük egyébként egymáshoz, bálkirálynak és bálkirálynőnek.

A gondolatmenetem végére alig lépek be a termünkbe, máris megszólal a hangosbemondó, miszerint  Cameron Russelt és David Rogert várják a tornateremben. Sóhajtva a terem másik végében ülő Sasha felé nézek, aki két hüvelykujját fölfelé tartva, mosolyogva biztat. Alex pedig szokásos módon, mindenről lemarad akárcsak én, kérdőn néz felém, én pedig csak legyintek egyet, jelezve, hogy később majd elmesélem.

David odaér mellém addigra, és széles mosollyal köszönt. Pénteken segített Phil ellen, bár nem ismerem jól, és körülötte mindenki utál, ő ahelyett, hogy utálna, segít, és a barátom próbál lenni. Így én sem viselkedhetek másképp.

- Jó reggelt királynőm! - Előveszem a leghatározottabb, és igazibb mosolyom és igyekszem bele menni a játékba. Az egész napot vele töltöm ugyan...

- Neked is királyom.

- Mehetünk? - Bólintok, és még utoljára visszanézve a barátaimra, elindulok mellette a tornaterembe.

A folyosón sokan bámulnak minket, sugdolóznak, vagy csak idegesítően összekacarásznak, pedig nem adok okot pletykára, de azért óvatosságból megtartottam a tisztes távolságot vele.

Ha tudnák, hogy engem csak Aaron érdekel...

Megrázom a fejem, visszazökkentem magam a valóságba, és gyorsabban teszem meg a lépéseket a tornateremig. Ahogy belépek, látom, hogy több osztálytársunk is dolgozik a fényképeken. A fotós állványnál az ikrek, Peter és Robert Wayne veszekednek valami lényegtelen dolgon. Nem sokkal mellettük Tish Parker sminkeli ki a bálon kiválasztott, udvar lányok egyikét. És persze Mark Scott sem hiányozhat mellőle, mivel ők ketten Sasha és Cory mellett a második stabil páros az osztályunkban. Bár Marknak semmi dolga, ők szeretik túlzásba vinni az együttlétet.

Mire mindenkinek elkészül a csinos, most van a bál, és baromi jól érezzük magunkat smink hihető fajtája, addigra a bátyám is megérkezik, és minimális szóváltás után, már a ruhámmal rohanok vissza újra felvenni azt.
A mellettem lévő Davidre nézek, a kék nyakkendőt úgy látszik a hétvégén lecserélte vörösre, ahogy beállt mellém azonnal észre vettem.
- Messzebb nem tudtatok volna egymástól megállni? Gyerünk, bál király és királynő! Karold át, akaszkodj rá, mit bánom én, még az se segít rajtatok, hogy jól fotózok. Közelebb! – Roberten látszik a fáradtság, unott hangon darálja le az instrukciókat, mély sóhajokkal megtoldva a mondandóját.

- Nyugalom. Rád férne egy kis szünet, nem gondolod? - Ajánlja fel Peter nevetve testvérének, sokadszorra a lehetőséget. Peter csendes fajta. De ha kicsi a társaság, és tudja szívni a testvére vérét, nincsenek aggályai.

- Hahaha! Tudod mit, eleget segítettél mára. - Robert az ajtó felé mutat mérgesen, Peter kuncog Mark és Tish társaságában, mi meg Daviddel visszatartva minden nevetésre feszülő izmunkat, összenézünk, finoman közelebb húz magához, és percekig mozdulatlanul állunk, várva, hogy Rob újra ránk figyeljen, és fotózzon.

Három teljes órába telt, az egész. Ezalatt számtalanszor szétsírtam a sminkem. Az órák legnagyobb feladata az volt, hogy komoly bírjak maradni, ugyanis mint kiderült, nem csak Peter, de az osztályomnak ez a fele is szereti szívatni Robertet. Robert a laza, Peter a visszahúzódó, de amikor Rob előveszi a fényképezőt, a szerepek felcserélődnek, mivel az egyébként higgadt Roberten ez az egyetlen fogás.

Furcsa, de jó érzés, a barátaimon kívül más osztálytársaimmal is így eltölteni időt, még nem volt alkalom rá, csak pillanat.

Kisebb csőcselékként vonulunk végig a folyosókon, a termünket megtalálva, befurakszunk az irodalom óránk közepére. Az ajtóban megtorpanok fél másodpercre, de nagyon gyorsan elrántom a fejem, és a helyemet megkeresve leülök.

Aaron végignéz a társaságunkon, kérdésre nyitja a száját, látni rajta, hogy nem örül, hogy zavartalanul bevonultunk.
- Valaki meg tudja mondani, hogy hol voltatok eddig?

- Robert válasz helyett leteszi a fényképezőt a tanári asztal mellé, és csöndben leül a hátsó sorba.

Aaron felkapja, és lapozgatni kezdi benne a képeket, mosolya, és jókedve egyre inkább halványul, mikor a végéhez ér szinte szikrákat szór a szeme. Rám néz, én pedig automatikusan lejjebb csúszok a széken, pedig nem tehetek semmiről.

- Jók lettek a párról a képek, Wayne. - Jegyzi meg kissé gúnyosan.

- Köszönöm, de a képen Camy és David van…

- Igen… azt jól látom…- morogja, mély, szokatlanul ideges hangján.
- Valami gond van, tanár úr? - David értetlenül, a tanárunkra mered, de választ egy hamar nem kap. Látom Aaron arcán, igazán megfeszíti magát, hogy ne mondjon semmi nem ide illőt.
- Nem… nincs gond. - hangosan kifújja a levegőt, és felül az asztala mögül. - Az órának vége, elmehettek…
Ezt nem hiszem el. Azonnal felpattanok, és szélsebesen elhagyom a termet, szigorúan előre nézve, ahogy elhaladok előtte. A folyosó még üres, így nem marad akadály előttem. Vagy is én ezt hiszem. Egy kéz nyúl felém és kíméletlenül, durván hátrarántja a kezem, maga felé fordítva. Cheryllel találom szembe magam.
- Miért kell, hogy mindenhez közöd legyen? - Ordít felém, vörös fejjel. - Miért kell a középpontban lenned? Miért nem elég egy pasi? Miért szórakozol mindegyikkel??? Alex és Maxon valami hihetetlen módon oda vannak érted, de nehogy azt hidd, hogy Daviddel is eléred a célod! Akadj le róla, különben esküszöm, megtéplek!
Leesett állal bámulok Cheryl kétségbeesett képébe.
A kép, amit készítettek rólunk Daviddel nem igazi. Akik két embert párosítanak, úgy, hogy nem kérdezik meg részt akarnak e venni benne, azok nem gondolják át, hogy van, akinek fájdalmat okoznak azokkal a képekkel. Elég magam elé képzelnem Aaront, és máris megsajdul a szívem.
- Cheryl, ezek a képek, tudod jól csak a reklám miatt készültek, nincs semmi közöm Davidhez...
- Ne hazudj ribanc...péntek óta mást sem hallgatunk, mint, hogy Cameron így, Cameron úgy...Most meg a tanár úr is megerősíti. Ha nem hallom órán, hogy egy párként emleget titeket... - Félredönti a fejét, és jobban rászorít a kezemre, kissé elcsavarva azt. Felszisszenek a fájdalom erősségétől, érzem, hogy lassacskán a kezem feladja. - De...jobb, ha tudod, hogy ezt sosem bocsájtom meg neked. Esküszöm, hogy pokollá teszem az életed. - Cheryl fenyegetése tudom jól, hogy igazi, de egy szavát sem akarom hallani többet. Próbálom, kihúzni a kezem a szorításából, de egy szánakozó pillantás kíséretében, tovább csavarja azt. Hallom, ahogy hangosan megroppan, én pedig élesen felordítva térdemen landolok az iskolafolyosó közepén.
Hullani kezdenek a könnyeim, próbálok felnézni, látom, ahogy Aaron az a teremből kifut és megpillant engem. Tudom, hogy ide fog jönni, de az hiba lenne, sokan látják. Könnyeimen keresztül is látom, arca eltorzulását, ahogy átéli a fájdalmat, amit azért érez mert engem így lát. Ahogy gondoltam, megiramodik, de Max megelőzi. Aaron így megtorpan, Max pedig elém lépve azonnal, felkap a földről. A sérült kezemet óvatosan megfogja és a nyakába helyezi. Látom, de nem érzem. Ép kezemmel a könnyeimet letörölve, körbenézek, meglátom Alexet, akit Cory és Adam fog vissza, hogy le ne üsse Cherylt. De Sashával nincs ekkora szerencséjük. Legjobb barátnőm, jó táncos létére, kecsesen és könnyedén átbújik a tömegen, és gyors léptekkel a cicababa előtt terem, egy jókorát lekeverve neki. A csattanástól összerezzenek Cheryl hátratántorodik, menekülési útvonalat keres, de Sasha gyorsabb nála, és a hajánál fogva a földre húzza. Az emberek elnémulnak, döbbenten nézik a jelenetet, hiszen a békés, és állandóan vidám Sasha, olyan dühvel és erővel pofozta fel, hogy a legtöbb ember most már átgondolja, a kicsi a bors, de erős jelentését.
Bár Sasha helyben megölni készült Cherylt, sikeresen elhúzzák, még ha a barátnőm, a levegőben rugdossa is őket.
- Te szemét kígyó, eltöröd, az iskola legjobb táncosának a kezét, hogy ne tudja megcsinálni az évet??? Milyen ember az ilyen??? - sikítja Sasha hisztérikusan, de hamar elnémítják.
Aaron Cheryl mellé lép, nem kímélve őt felhúzza a földről és az igazgatói felé kezdi lökdösni, de előttem még megáll.

- Maxon vigyétek kórházba, neked pedig jobbulást Cam... - Fordul először Max felé majd szólít ritka becenevemen Aaron. Újra elindul Cherylt maga előtt irányítva, egyenesen ellépve, a szintén szabályt szegő barátnőm mellet. De meg nem ússza, pillanatokra rá egy másik tanár megragadja, és elviszi Sashát, Cheryl után.

- Emberek vége a műsornak, mindenki menjen inkább a dolgára! - Cory, kimért, és hűvös hangon szól a nemkívánatos, nézők felé, akik szerencsére azonnal felfogják, aránylag gyorsan szétoszlik a tömeg. - Max hozd Camyt, elviszlek titeket.

Nincs erőm azon gondolkozni, hogy mit gondolnak rólam, vagy, hogy miért Max visz a karjaiban. Szipogva a mellkasának engedem a fejem, és hagyom, hogy betegyen Cory terepjárójába. Max beül mellém, másik oldalamról pedig Ronnie huppan be. Liheg, látszik rajta, futott, hogy mellettem lehessen. Akárcsak Alex...

Bárhogy néznék körbe, mindig a barátaim vesznek körbe. Bármi van. Bárki bánt. Bármikor.

Valószínű eltörték a kezem, és kiestem az évből, de sírástól fáradt szemem lehunyom, és elmosolyodom. Mellettem vannak, és ezt nagyon...

- Köszönöm...- suttogom, mielőtt elnyomna teljesen az álom.


Az eddigi szereplőet megtalálod itt  :) :
http://tanar-diak-kapcsolat.blogspot.hu/p/szereplok.html