16. Kezdődik
Fölém mászik, lélegzetét a bőrömön érzem. Hevesen csókol, miközben a ruháimat hámozza le rólam.Együtt vagyunk. Így helyes.Megszabadul a fölsőjétől, azonnal megcsodálom a felsőtestét, de nem marad sok időm, mert a nadrágját szintjén oldja, én pedig úgy érzem, mindjárt belehalok az izgalomba.
Ez lesz az első.
Alig pár ruhadarab marad közöttünk, mikor újra rám hajol, és figyelmesen bejárja felhevült testem minden pontját.
Jólesően sóhajtok fel, a neve hagyja el suttogásként az ajkaimat. - Aaron...
Az utolsó amit látok, az ő elégedett vigyora mielőtt párna vágódna a fejembe.
- Kelj már fel Camy! - Ez nem az ő hangja, rohadtul nem ő...
- Mi ez már, áthív magához, és ahelyett, hogy fogadna minket, bealszik...Szerencse, hogy Evan ajtót nyitott - Mostanra már magamhoz térek annyira, hogy felismerjem Sasha, és Ronnie hangját.
- Lányok? - kiszedem a fejemből a párnát, kómás fejjel nézek körbe. - Bocsánat...
- Ugye tudod, hogy nyögtél? - Sasha próbálja a vigyorát elnyomni, de az arca nem igen ismeri a diszkréció fogalmát.
Basszus. Én tényleg azt hittem, hogy elvesztem a szüzességem.
- Hm... Milyen álmod volt Maxel? Már ott tartotok?
Kínosan igazgatom a hajam, Sashára nézek, miközben az ajkamba harapok, azonnal lefagy a mosolya.
- Ja, valami olyasmi... - térjünk a lényegre, ugye? Gyorsan kibököm mindkettőt. Jobb, ha a könnyebbel kezdem. - Igazság szerint szeretnék valamiről beszélni...
Mindhárman az ágyamon helyezkedünk el, háromszöget bezárva, ami még kínosabbá teszi az egészet, hiszen legszívesebben elsüllyednék, ehelyett feszülten figyelnek mindketten.
- Cameron baj van? - A teljes nevemen szólít Ronnie, komolyan vesz, ami már jól jön. Amióta Sasha együtt van Coryval alig beszélünk hármasban.
- Alexel azóta vannak veszekedéseink amióta bevallotta, hogy szeret...- Ronnie bólint, jelezve, hogy Alex témával tisztában van, Sasha, ráncolja a homlokát. - És megcsókolt...Megcsókolt, engedtem neki, de mikor újra megpróbálta ellöktem, és veszekedni kezdtünk, ő azért volt mérges, mert nem veszem észre őt, én pedig azért, mert biztos pontnak éreztem az életemben, és önző dögnek éreztem magam. Most plusz egy lapát neki, hogy Maxnek adtam esélyt...
- Mi a franc, Alex? Ezért nem jelenik meg?
- Nem Sasha, teljesen más miatt, tegnap sikerült vele tisztáznom...ezért döntöttem úgy, hogy veletek is ideje mindent...
- Mindent? - Sashára nézek, és lassan bólintok. Aaronnal itt a vége, és most egyszer elmondom, utána pedig elásom magamban.
Épp, hogy szóra nyitom a szám, mikor Ronnie telefonja megszólal, kínos csöndben várunk Sashával amíg leteszi a telefont. A szemét forgatva vesz egy nagy levegőt.
- A fiúk beültek foci után, és most minden álmuk, hogy csatlakozzunk...
- Tripla randi?? - Sasha csillogó szemmel ugrik fel az ágyról, már most indulásra kész. - Camy öltözz fel randid lesz!
- Randink lesz... - Javítom ki, de rám se hederít, felrángat az ágyról, és pofátlanul beletúr a szekrényembe.
- Azt hiszem én inkább lent várok... - Ronnie egy gyors együtt érző pillantást vet rám, mielőtt a földszintre menekíti magát.
Negyed órán belül Sasha elfogadhatónak tartja a megjelenésemet. Mentségére szóljon mindent megpróbált, hogy kezdjen valamit az álmos fejemmel.
---
Fél óra elteltével az étteremhez érünk.
Ahogy belépünk, azonnal észrevesszük a fiúkat, aránylag ők is gyorsan kiszúrnak minket, Sasha és Ronnie automatikusan lépnek oda Coryhoz, és Adamhez, könnyed csókkal köszönnek egymásnak. Kissé feszengve nézek Maxre, apró félmosoly játszik az arcán.
Belém nyilall a bűntudat a Mr. Hydeal kapcsolatos erotikus álmaim miatt.
Nem is próbálkozol Cameron, te szégyentelen...
Azonnal megindulok Max oldalára, nem hagyok időt neki, hogy felálljon, szinte az ölébe ülök, és olyan hevesen csókolom meg, hogy hirtelen nem tudja, mit kezdjen a kitörésemmel. De természetesen nem utasítja vissza, derekamnál fog, és nem is enged, míg el nem húzódom.
Mikor visszacsúszok Max mellé, négy vigyorgó arccal találom szembe magam.
- Srácok ez rémisztő, olyan mintha nem lenne magánéletetek... - Próbálok úgy csinálni, mint aki lazára veszi, és próbálok olyasvalakit ábrázolni, mint aki minden nap ilyen heves csókcsatákat vívna a pasijával.
A többiek csak nevetnek a beszólásomon, elhelyezkednek, és gyors rendeléseket adnak le.
Ez a hatos fogat randi, nálunk úgy néz ki működni fog.
Míg a fiúk, bevezetik Sasháékat az előző téma részleteibe, Max vállára dőlve megengedem magamnak, hogy kissé elkalandozzak, és körbenézzek.
Családias a hely, étteremként működik, még is a bárok hangulatát hozza vissza nekem.
Még ha vannak is aggodalmaim, ez a pillanat a barátaimmal felér azokkal a pillanatokkal, amit vele töltöttem.
Lenézek a gipszemre, nem sokat lesz rajtam, de egyelőre még mindig olvasgathatom a hazugságát, amit rá írt. Örökké szeretlek...Persze ahelyett, hogy megkímélném magamat, visszagondolok arra a napra, amikor találkoztunk...annyira tiszta és spontán volt. Az érzelmeimre hagyatkoztam életemben először, és nem kellett agyban játszadoznom, tökéletes volt.
- Micsoda szerencse, hogy szombaton is láthatjuk a tanár urat! Csatlakozik?
Felkapom a tekintetem, hirtelen döbbenek rá, hogy a kelleténél jobban elmélyültem...Aaron az asztal szélénél áll, egyenesen engem nézve, arckifejezését látva, pontosan tudja mit néztem a gipszemen.
Azt is tökéletesen látja, hogy Max vállára döntöm a fejem, és fogja a kezem.
- Nem köszönöm, nem zavarlak titeket, csak köszöntem...Csak egy gyors kávéért jöttem.
- Milyen kár...- Folytatja Ronnie. Ezúttal jogosan átkozom magam, amiért most sem sikerült elmondanom az igazat.
- Majd legközelebb. - Elmosolyodik, a szokásos megnyerő mosolyát veszi elő, ami kb 30%-ban őszinte, maximum... - Cameron, nem kísérsz el a pultig, addig megbeszélhetnénk a délutáni plusz órákat, a kezed miatt nehezebb lesz, mint gondoltam...
- Köszönöm tanár úr, ne pazarolja az idejét, elég a heti két óra.
- Azért csak gyere, megbeszéljük...- Nem vár tovább a válaszomra, elindul a pult felé, mire nagy nehezen feltápászkodom. Kábé, mint aki kivégzésre megy, úgy hagyom ott a társaságot, és indulok meg felé. A pultnál támaszkodik meg, miközben leadja a rendelését, én pedig követve a példáját vele szemben támasztom meg magam, türelmesen végigvárva míg fizet.
Mikor a pultos a dolgára megy, felém fordul. Félreérthetetlen vigyor ül az arcán.
- Ne nézz így rám Camy... - Hát nem igaz, van képe vigyorogni.
- Hogy nézek Mr. Hyde? - Türelmetlenül emelem meg a hangom.
- Nem is tudom, vegyes az egész. 20% takarodj, 30% mindjárt megütlek, a maradék 50% a lécci' dugj meg...
Viszket a tenyerem, hogy a 30%-ból 100%-ot csináljak, de az talán következményekkel járna, mivel nyilvános helyen vagyunk. Ezt ő is tudja, kihívóan megemeli a szemöldökét, várja a következő lépésem.
- Ne provokálj, nem érdekel a tömeg, elküldelek én itt is melegebb éghajlatra.
Magabiztos vigyora finom mozdulattal alakul át szeretetteljes mosollyá, amit hirtelen nem tudok sehová sem tenni. Tudom kezelni a mérges Aaront, a szenvedélyeset, a pimaszt...de ez...felzaklat.
- Tudom...- Mondja végül, egy pillanatra lesütve a szemét. - Nézd, hazudtam...
- Tessék? - Zavartan nézek rá, egyáltalán nem ide illik a válasza, amivel csak jobban összezavar.
- A múltkor...hazudtam.
Nagy szemekkel nézek rá, érzem, hogy az idegszálaimon lépked. Nem, nem ez a jó kifejezés.
Az idegszálaimmal játszik.
- Menj a fenébe...Most azt akarod mondani, hogy hazudtál, mikor bevallottad, hogy hazudtál azalatt míg velem voltál együtt? - Ingerülten, amennyire csak lehet suttogva hadarom le neki a költői kérdést, mire ő csak azért is mosolyog, miközben lassan bólint. Kénytelen vagyok megismételni magam. - Menj a fenébe...
- Pedig ez egyszer mérget vehetsz rá, hogy igazat mondok.
- Miért higgyek neked?
- Nem kell. Most hazudok és akkor igazat mondtam, vagy most mondok igazat, és akkor hazudtam...Nehéz.
Játszik velem.
Aaron szemébe nézek. Imádom a szemeit, nagyon jól néz ki, helyes, és sok mindenben rendkívül tehetséges. Jól csókol, gyorsan csábít a folytatásra. Csodálatos az érintése, mindemellett intelligens, és a humora is kiváló.
Ennek ellenére most semmit sem képes kiváltani belőlem, pedig mint mindent ezt is elvicceli, ahelyett, hogy békén hagyna. Szomorú.
Igen, talán ezt az egyet hozta ki belőlem jelenleg. Szomorúság.
- Camy drágám. Igazán lehet valami a százalékokban, hiszen majdnem megütöttél, és alig egy percen belül kétszer is elküldtél a pokolba. Már csak az 50%-ot kell teljesítenünk...Esetleg...
- Aaron...- Halkan vágok a szavába, de azonnal elnémul. Tudja ő mit csinál, hát persze, hogy direkt csinálja. - Elmondjam mi áll a százalékaimban? Bánat, fájdalom, és szomorúság. Vagy inkább úgy fogalmazok...100% csalódottság.
Az ő játéka még sem mosolyog már, vagy incselkedik, látom rajta, hogy végre tudomásul vette a mondanivalóm lényegét. Választ hiába várok, úgy áll előttem, mint akinél lefagyott a rendszer.
A felszolgáló a pultra helyezi a kávéját, kizökkentve minket. Reakció híján én távozni készülök, mégis az utolsó pillanatot találja alkalmasnak.
- Talán jobb is így...
- Ne is folytasd, inkább...
- Jobb így, ígérem mindent el fogok követni, azért, hogy utálj.
- Nem vagyok az a haragtartó típus, nem lesz könnyű... - Bármi is történik Aaron személyisége valamiért megfogott, és beleszerettem. Pont ezért nem hiszem, hogy utálni tudnám valaha.
Újra magára erőlteti vigyorát, de ezúttal más arcát látom. Egy újat.
- Hétfőre készülj, talán osztályozok...
Aha. Szóval kibújik a bőréből. Oké, ez így már esélyesebb.
- És heti öt alkalommal várlak a külön próbákon. Ha nem jelensz meg, nem vizsgázhatsz...ami tudod mit jelent...
Döbbenet lesz úrrá rajtam, még arra sincs lehetőségem, hogy kinyissam a szám. Mire felocsúdok, el lép mellettem, szívélyes mosoly kíséretében elköszön a barátaimtól, majd elhagyja a kibaszott kávéjával a vendéglőt.
Ha jól értettem a szavait, most jön az, hogy pokollá tesszük egymás életét. Megkezdte az érzelmi játszmáját, és ha nem játszok vele, akkor is vesztesként jövök ki belőle.
Nos, meddig megyünk el?
