05.Megszokott

05.Megszokott

Túl puha az ágy.
Hirtelen felülök az ágyban, és zihálva nézek körbe. Ez nem az én szobám. Ez rohadtul nem az enyém.
Lecsúszik a takaró a felsőtestemről és megnyugvással tölt el, hogy van rajtam ruha. Persze ez nem jelent szinte semmit. Kipattanok az ágyból és óvatosan nyitogatom az ajtókat, de csak ruhás szekrényeket találok, mire én egyre mérgesebben csapom vissza őket. A következő ajtót már szinte feltépem, s ekkor egy meztelen felsőtesttel és egy döbbent szempárral találom szembe magam. Ha ő döbbent, akkor én nem tudom mi vagyok amikor visítva visszacsapom az ajtót rá, és visszaszaladok az ágyhoz, hogy belevetődhessek, magamra húzva a takarót. Álmodok. Tuti nem történik ez meg velem.
- Hé Cam minden rendben kicsim?
Lerántom magamról a takarót, és félszegen meredek a félmeztelen Aaronra. Egy kicseszett alsónadrág van rajta. Rajtam meg egy póló, ami nem igazán takarja a fenekem, a bugyi nem került le rólam. Ugye?
Nem ittam, mégis túl álomszerű az egész. A könyvtárban voltam, majd megjelent és csókolóztunk, kisurrantunk a suliból, és valahogy itt lyukadtunk ki. Aha, és az ágyban került le róla a nyakkendő és az ing. Tudom, mert ugyan ott van ahova én hajítottam az este.
- Lefeküdtünk?
- Hát nem emlékszel? - Az ágy széléhez sétál, de, hogy mit csinál, ezután nem tudom pontosan, mert olyan szorosan próbálom behunyni a szemem és elbújni amennyire csak lehet. Ha minden igaz, oda dobtam magam a tanáromnak az éjszaka. Érzem, hogy besüpped a puha ágy matrac alatta, s mikor kinyitom kék szemem az ő mélykékjeivel találja szembe magát. Mr. Hyde fölöttem két oldalt támasztja magát, teste az enyémen pihen. Hihetetlen érzés. De nem szabadott volna.
Újra olyan mérhetetlenül szexin összevonja a szemöldökét.
- Azt hiszed, kihasználnálak, vagy olyasmire kérnélek, amire még nem vagy készen? Nem történt semmi, csak kicsit elütöttük az időt ruhástul az ágyban. Ha lefeküdtünk volna, arra hidd el emlékeznél.
- Már kezdtem elhinni te! - Rácsapok a kezére és ficánkolni kezdek, de teste erősen a matrachoz szegez, és ezzel csak azt érem el, hogy bár nem történt semmi, kezdem érezni eléggé felkészült, és bármikor megtörténhetne. Két kezemet a fejem fölé szegezi és várja, hogy lenyugodjak.
Óvatosan kifújom a levegőt. Ő pedig lecsúsztatja az egyik kezét a derekamig a másikkal pedig egy kósza szőke haj tincsemet fogja az ujjai közé.
- Gyönyörű vagy
Válasz helyett elmosolyodom, csöndben élvezem a látványt.
- És tudod nagyon izgatóan szedted le rólam a ruhákat...
Arcomról lehervad a mosoly, és rákvörössé vedlek. Belehalok a szégyenbe. De persze a nyugtalanító gondolatok nem egyedül járnak, és épp most a "suli mit szólna ehhez" című fejezet ugrik be lelki szemeim előtt.
Jaj, a suli!
- Jézusom, menyi az idő??
- Ne aggódj Cam, ha késésben lennél szerintem a tanárod sem lenne itt, akivel az első órád van.
- Haza kell ugranom, nem mehetek ugyanabban a ruhában iskolába, kissé gyanús. Várj, veled van az első órám?
- Eldoblak, ne aggódj, csak készülj el, a harmadik ajtó, amit majdnem felszedtél az lesz a fürdőszoba. De én is segíthetek, ha kell. - Elégedett mosolyt vet rám. Én pimaszságát mindössze egy hosszú csókkal ajándékozom. Lemászik rólam, én pedig mint akit kilőttek berohanok a fürdőszobába a cuccaimmal. Tuti nézte a fenekem.
Tíz perc elteltével indulásra készen lépek ki a fürdőszobából, Aaron épp a nyakkendőjét igazítja. Hirtelen eláraszt a vágy, hogy megcsókoljam, de nagyon nehezemre esik elhinni, hogy meg is tehetem. Odalépek elé, ő kíváncsian néz le rám. A nyakkendőjéhez nyúlok, megigazítom neki, majd tenyereim közé veszem borostás arcát, és magam felé húzom, ő pedig készségesen enged nekem. Megcsókolom remélve nem tapadt rá semmi a rúzsomból. Eszembe jut, hogy miért is kentem magamra és öltöztem fel. Haza kell mennem. Elhúzódom és sietve elindulok a bejárati ajtó felé, szinte rohanok, de ő miután zárja a házat, könnyen utolér. A ház elé érve megtorpanok.
- Merre tovább, busz?
Felvont szemmel néz rám, kábé úgy, mint aki nem tudja mi bajom. Majd megnyom egy gombot a kezében lévő kulcscsomón és az előttem álló kocsik sokaságából egy fekete Aston Martin lámpája éled fel. Ma már számolni se tudom hanyadszorra kapok kisebb sokkot. Jóképű, és gazdag? Hát persze.
- Tulajdonképpen mi dolgom veled? - Tényleg hangosan mondtam?
Felmordul, és sértődötten elindul az autó felé, majd kinyitja nekem az ajtót. Miután beültem, gyorsan megkerüli az autót beül mellém, és beizzítja a motort. Csodálatos hangja van.
- Tulajdonképpen miért vagy tanár? - Erre sem kapok választ.
Az utat gyorsan és csendben tesszük meg. Mikor a házunkhoz érünk, kipattanok és az bejárati ajtónkhoz lépek, gyorsan bekopogok. Idegesen nézek a hátam mögé, mert tudom, hogy követ, és fogalmam sincs mit mondok miért vagyok vele, és, hogy ki ő. Mellém áll megtartva a kellő távolságot. Látom, ahogy elmosolyodik, feszültségem enyhül azonnal amint egymás szemébe nézünk.
Anyám nyit ajtót, szinte látni, ahogy leesik egy kő a szívéről. Végignéz rajtam, hogy minden rendben van e, majd tekintete Aaronra siklik, persze homloka egyből ráncba szalad.
- Sziasztok...
- Szia, Anya! Elnézést, hogy most jövök de... - A magyarázkodásom Aaron köhintése szakítja meg.
- Jó reggelt, elnézést maga biztos Mrs. Russel!
- Igen, az volnék - motyogja édesanyám, még mindig nem érti miért van itt Aaron.
- Aaron Hyde vagyok, a lánya új irodalom tanára. - Ez így eddig szép és jó, de mit keres itt velem, miután kimaradtam egy éjszakát 17 évesen. - És persze az új osztályfőnök is én leszek.
Kezet nyújt édesanyámnak mire ő már sokkal készségesebben szinte csillogó szemmel kezet ráz vele.
- Ó, hát örvendek. Miben segíthetek?
- Tegnap volt az első irodalom órám az iskolában, és úgy látszik egyből érdekfeszítő témákba vágtam bele. Cameron órák után rögtön a könyvtárba ment kicsit utánanézni a dolgoknak, de elaludt. Én találtam rá ma reggel. Hazahoztam, hogy fel tudjon készülni, majd ha szabad vissza is viszem, hogy beérjen velem együtt az órámra.
- Hát persze, hálás vagyok. Köszönöm Mr. Hyde
- Hívjon csak Aaronnak
Csak pislogok. Ez komoly? Szemrebbenés nélkül egy konkrét történetet elmondott anyámnak. Mindezt, olyan megnyerő mosollyal minek hatására anyám elhagyta a szokásos idegesítő tulajdonságát, hogy minden után több százszor kérdezzen.
- Gyertek csak be! Cameron siess, ne várakoztasd meg a tanár urat.
Forgatom a szemem, elrohanok anyu mellett egészen fel az emeletig. Rekord gyorsaság alatt átöltözöm és átpakolom a táskám, majd rohanok is vissza.
Aaron áll csak az ajtóban, kérdőn nézek rá mire ő megvonja a vállát.
- Épp a boltba tartott. Az előbb indult el.
- Hát akkor menjünk tanár úr. - incselkedem, majd leakasztom a kulcsom, megragadom Aaron kezét és kivezetem a házból. Csak addig engedem el a kezét, míg a házat kulcsra zárom, de mikor újra a kezéért nyúlok ő átkarolja a derekamat, és lágyan megcsókol. Viszonozom a csókot, de hamar véget is vetek neki, mert ha így haladunk nem érünk be a második órára sem.
- Tanár úr el fogok késni az órámról, és az új tanárnál már most jól fogok kezdeni. - Tiszta szívből elneveti magát, kinyitja az ajtót és beszállunk. Meg tudnám szokni.
Csöngetéskor parkolunk le, de még mindig vannak akik csodálkozva nézik ahogyan kiszállok Aaron kocsijából. Próbálok nem foglalkozni velük, egymás mellett tisztes távolságban sietünk a termünk felé. Amikor a teremhez érünk halk morajlás hallatszik ki, egymásra nézünk, és beharapom az ajkam, ő pedig felmordul. Úgy látszik, tetszik neki ez a mozdulat.
- Ne harapd az ajkad, mert valahogy órát is kell tartanom - suttogja nekem halkan, majd előre tessékel a terembe. Alig tudom rejtegetni mosolyom, így lehajtott fejjel próbálok eljutni a helyemre, ő pedig mögöttem a tanári asztalt veszi célba.
Alex, Ronnie és Sasha, de tulajdonképpen az egész osztály furán néz rám, persze én nyugodtan leülök mintha nem a tanárral érkeztem volna, hanem a terembe ülnék egy jó ideje. Csak egy diák a sok közül. Ezt játszom meg. De én egy ágyból keltem ki ma vele. És ez felháborító tudom, de úgy vigyorgok mint egy vadalma. Megkezdi az órát, elnézést kér a késésért, ott látom a szemében a csintalanságot, ahogy felém néz óvatosan. Mindig is ez volt a kedvenc tantárgyam, de most egész órán csak őt nézem, hogy milyen jóképű, azon gondolkodom milyen jó a teste, és hogy milyen jól csókol. Hogy milyen volt vele kelni, és milyen érzés, titokban együtt lenni. Megszokottá válnak ezek a dolgok majd? Hozzá fogok szokni valaha, hogy ennyire szeretem?

04. Idő

04. Idő

Egész órán magam elé bámulok. Nem néztem fel, nem néztem rá. Nem bírtam. A tudat, hogy a tanárom péntek este ilyen szinten lázba hozott szörnyű. Nem, nem is ez. Az, hogy az egyetlen ember, aki elérte nálam, hogy így érezzek, az a tanárom.

Igyekszem nem megmozdulni, és túl sokszor levegőt venni. Így óra végéig ez köti le a figyelmemet.
Mikor az egész osztály pakolni kezd, én is villámgyorsan a táskámba dobok mindent és próbálok minél előbb kijutni.
Ezt nem hiszem el. Cameron csúnyán átvertek. Ha tudta, hogy a tanárom miért csókolt meg?
Hátra tekintek a vállam fölött és látom, hogy még mindig engem néz. Találkozik a tekintetünk, és azonnal reagál a szervezetem. Megfeszülök, érzem, hevesebben ver a szívem, és az egész testemet melegség járja át. Meglepődöm heves reakciómon, azonnal el is kapom a fejem, és szabályosan futok a következő teremig.
Egész nap úgy járkálok óráról órára, mint egy zombi, ha megkérdezik milyen óráim voltak ma csak az irodalmat tudnám említeni. Azt sem tudom, hogyan kerültem az ebédlőbe. Fogalmam sincs mikor és, hogyan ültem le az asztalunkhoz. Az egész fejemet kérdések és meg nem értett dolgok járják át, persze mind Aaron miatt.
- Olyan édes Mr Hyde. - Fölkapom a fejem. Sasha hangja térít magamhoz. Eddig az asztalt bámultam és nem vettem észre, hogy már nem vagyok egyedül.
Már az asztalnál ül Ronnie, Sasha, de még Sasha pasija is Cory Slane és az ő helyes haverja Max Clarke.
- Kicsim, ugye nem kell féltékenynek lennem? - Karolja át Sasha derekát Cory, miközben összenevet Maxel.
- Ki az a Mr. Hyde? - Ül le velem szemben Alex, és persze én a meglepetéstől reagálni sem tudok Mr. Hyde említésére.
- Ha bent lettél volna irodalmon, akkor tudnád - Sasha kinyújtja rá nyelvét, válasz helyett.
Alex rám néz, elmosolyodik, de a szemében egy csepp vidámságot sem látok.
- Bocs, dolgom volt.
Ez hiányzott még mára. Alex és én mindig közel álltunk egymáshoz, mint a legjobb barátok. Vagy akár mint két testvér. Ennek a felhőtlen kapcsolatnak akkor lett vége, mikor múlt héten egyik este a szobámban megcsókolt, én pedig ellöktem magamtól. Értem, hogy rosszul esik neki, de rám senki ne erőltessen semmit.
Felkapom a tálcám és elköszönök, mire Ronnie és Sasha kérdőn összenéz. Mielőtt még bármit mondanának, eliszkolok. Megint. Mint ahogy ma egész nap tettem.
A szekrényemhez megyek, átpakolok. Gondoltam, hogy nem úszom meg, de mikor Ronnie megáll, a szekrényem mellett mégis úgy csinálok, mintha a szekrényem tartalma nagyon lefoglalna.
- Camy...mi van veled? Ha Alex az oka akkor...
- Nem, nem Alex! - vágok bele a szavába kicsit indulatosabban, mint kéne.
- Tudom, hogy szereted, még ha nem is úgy, ahogy ő téged...De ezért nem lehetsz hibás! Alex hülye.
- Nem, én vagyok a hülye, hogy nem vagyok képes olyan embert szeretni, aki hozzám való.- Fáj, hogy a tanáromba estem bele? Talán.
- Ne butáskodj, ott van az a cuki pasi, akiről meséltél reggel. Azt mondtad szereted.
Nagyot nyelek. Azt hittem, hogy szeretem, de most jelenleg undorodom magamtól.
- Róla ne beszéljünk, kérlek.
- Camy, mégis mi a baj? Irodalom óta egész furcsa vagy...
-Én csak...csak rosszul keltem, nyűgös vagyok. - Becsapom a szekrényem ajtaját, és Ronnie szemébe nézek. - Minden oké...Tényleg.
- Nézd, Alex is majd megbékél idővel, nem haragudhat rád, ha igazán szeret.
Hm. Idővel. Hát persze.
Mosolyt erőltetek magamra, és bólintok. Úgy látszik elégedett ezzel, ezért megölel és visszasiet a többiekhez.
Én azonnal a könyvtár felé vetem az irányt. Nem túl sokan járnak oda. Főleg nem órák alatt. 
Ezért a nap hátralevő részében a könyvtár hátsó eldugott részében olvasgatok, és próbálom elfelejteni az egész napot. Hála az égnek, az ebédlős eset után senki sem keres. Mire a könyvem utolsó fejezetéhez érek, bőven van annyi idő, hogy a diákok már mind hazamentek. Úgy számolom, csak én maradtam már.
Ezért lepődök, meg amikor lépteket hallok az utolsó könyvsor mögül. Leteszem a könyvem, és fölállok megnézni ki lehet az. Ahogy a sor végéhez érek, kilesek a polcok mögül, és a szívem majd kiugrik a helyéről, mikor valaki erősen megfog, és a könyvsornak lök.
Aaron.
A testem két oldalán a keze, egészen közel simul, ajkai megint csak pár centire van az enyémtől és én megint azt akarom, hogy megcsókoljon. Megint.
Egymás szemébe nézünk, várjuk a másik reakcióját, és egyikünk se tudja mennyi perc telik el így csöndben.
Talán éppen rászánja magát, hogy megcsókoljon, mikor ellököm magamtól.
- Ne játsszon velem, tanár úr. - Hangom gúnyos csengésétől még magam is meglepődöm. Meg is bánom mikor látom, hogy Aaron arca eltorzul. Fáj neki amit mondtam, tudom.
- Cam...én sem tudtam, hogy...
- Hogy a tanárom leszel az elkövetkezendő években? Hogy te végül is a diákoddal kerültél intim helyzetbe egy jól sikerült péntek estén? Vagy, hogy a diákodat sikeresen magadba bolondítottad?
- Egészen reggelig nem tudtam, hogy te is az osztályomba leszel. Akkor kaptam egy névsort, és jelezték, hogy a listán lévő embereknek leszek az osztályfőnöke. Cameron Russel. Én nem is tudom, mit mondjak.
- Az osztályfőnököm is te vagy? Remek!
- Nézd, tudnod kell, hogy sosem találkoztam még ilyen lánnyal, mint te. És nem tudom mit tettem, hogy a diákom lettél, de nem használtalak ki. Másra sem gondolok péntek óta csak rád.
Könnyek gyűlnek a szemembe, ez még rosszabb mintha nem is szeretne. Tudni, hogy így érez, de ha velem lenne, az egyenlő lenne a katasztrófával. 

- De, én a diák vagyok te pedig a tanár, és ennek így is kell maradnia. Idővel elfelejtjük a dolgot...
Bólint, de az, hogy derekam köré fonja karját, magához húz és hosszasan megcsókol, mindennek ellent mond.
Rajtunk az idő nem fog segíteni. Mert az idő csak azokon segít, akik felejteni akarnak. Mi pedig nem fogunk.

03. Hiba a szerkezetben

03. Hiba a szerkezetben

Még a szokásosnál is fáradtabban keltem fel. Amúgy sem viselem túl jól a hétfői napokat, de ma különös módon nehezemre esett. És ennek semmi köze ahhoz, hogy vele álmodtam. Á dehogy.

Hol a hiba? Én nem értem. Olyan nincs, hogy valaki ennyire tökéletes legyen. Bűnöző? Átvert? Az is lehet, hogy barátnője van. Vagy csak túl sokat aggodalmaskodok.

Nagyot sóhajtok. Sok időt vett igénybe, míg feltápászkodtam az ágyból, de az öltözés is, így gyorsan bedobom a táskába az asztalom fél tartalmát. Lerohanok a lépcsőn a táskámat magammal húzva, rajtam egy farmer, és egy egyszerű fehér felső. Magamra kapom a csizmám, a bőrdzsekimmel együtt, így már indulásra készen állok. Kezdődjön a hétfői nap.

A házból kilépve érzem a  levegőben az enyhülést. Aminek én személy szerint nagyon örülök. A legnagyobb ellenségem a hideg, nincs, ami jobban kikészítene. Így az enyhülés ellenére is szedem a lábam. Húsz perc elteltével már a suli kapuja alatt haladok át. Az épületben jóval melegebb levegő fogad. Rögtön a termem felé indulok. Irodalommal kezdek, ami a hétfői napok egyetlen pozitívuma. Alig, hogy a terembe lépek, legjobb barátnőm, Sasha Harley a nyakamba ugrik, majd fülig érő szájjal megáll előttem és újra magához szorít.

- Úúgy hiányoztál! - A kezemért nyúl, és a padunkig vonszol. Lehuppanok a helyemre, majd ő is követ és beül mellém. Végignézi, ahogy lepakolok és előveszem a könyveim. Türelmesen vár, nagyokat pislog, amivel úgy őszintén teljesen a frászt hozza rám. Mikor úgy gondolja készen vagyok, izgatottan felém húzza székét, és bizalmasan közelebb hajol.

- Nagyon jó hírem van!

- Tényleg? Nem is látszik rajtad. - Jegyzem meg halkan, de úgy látszik nem eléggé, mert azonnal rosszalló pillantást vet rám. Szerencsére hamar túljut a közbeszólásomon, és mintha meg sem szólaltam volna, úgy folytatja.

- Új irodalom tanárt kapunk!

- Igeen, ezt eddig is tudtuk.
- Neem! A könyvtáros nem vállalt be minket, így nem azzal a némberrel leszünk.
- Nem arról volt szó, hogy a többi tanár mind be van táblázva? Nem véletlenül nem kaphattuk meg a nőt az A épületből.
- Nem érted! Teljesen új, fiatal, és pasi! - És ekkor megértem Sasha izgatottságának igazi okát. Nem beteg, nem szerette meg hirtelen az irodalmat. Egyszerűen, ha pasiról van szó, ő toppon van.
Jut eszembe pasik...

- Majdnem el is felejtettem mondani...El sem hiszed, mi történt velem!
- Mesélj Russel - szól közbe Ronnie Glen a padomra ülve.
- Hát te is megérkeztél. - Mosolygok rá Ronniera. Őszintén örülök Ronnie érkezésének. Sasha és Ronnie egészen kiskorúnk óta barátaim. Idővel mind a hárman elválaszthatatlanná váltunk.
- Időben érkeztem, igaz?
- Teljesen - Válaszolja helyettem Sasha, de nem néz rá Ronniera, mind a ketten engem bámulnak, így sóhajtok és azonnal kibököm.
- Megismerkedtem egy pasival. Egyszerűen belezúgtam.
Figyelem, ahogy döbbenten, tátott szájjal néznek. Valószínű mindenre számítottak csak erre nem. Nem vagyok valami randizós típus. Míg őket már számtalanszor ellepte a rózsaszín köd, én mindvégig immúnis maradtam. Erre tessék egy péntek este alatt megfertőzött engem Aaron a mosolyával. Meg a szemeivel. Meg a csókjával persze.
- Ne nézzetek így rám. Velem is megeshet, csak úgy jött!
- Ajajj, a legrosszabb. - Tér vissza elsőnek a döbbenetéből Ronnie.
- Juj, mesélj! Hogy néz ki? Hogy találkoztatok? Történt valami köztetek?

Ahogy visszaemlékszem a megfelelő válaszokat keresve, rögtön képek ugranak be kettőnkről, és az estéről, aminek hatására érzem, azonnal el is vörösödöm.

Franc! Nem kellett volna megszólalnom. Nagyot sóhajtok, és félre nézek, remélve, hogy nem látják reakciómat. De bizony, észreveszik, és ezek után még több, még furcsább, még ésszerűtlenebb kérdésekkel látnak el. A végén már annyi kérdést tesznek fel, hogy már van, amit háromszor vagy többször is megkérdeznek, így jobbnak látom elmesélni az egész sztorit. A buliba szökéstől, egészen addig, míg a bátyám haza nem rángatott.
Mikor a végére érek, félve nézem a reakciókat. Ronnie csak előre mered. Sasha pedig az állát a könyökén támasztva borul a padra.
Ez olyan romantikus...- Sóhajt Sasha, és éppen nyitná a száját, hogy újabb és újabb módon dicsérje az én hercegem, amikor becsöngetnek. Ronnie szó nélkül leugrik a padomról és beül a sajátjába.Telnek a percek, a hátam mögé nézek, és szomorúan veszem tudomásul, hogy ezen a hétfőn, Alex Hanson cserbenhagyott. Kerül. Oké, hogy összekaptunk, na de órára sem jön be?
Többször a lányok felé nézek, mielőtt rákérdeznék, de végül a kíváncsiságom nyer.

- Nem tudjátok, merre lehet Alex? - Ronnie szomorúan rázza a fejét, ő tudja, miről van szó. Sasha csak megvonja a vállát, ő az, aki persze semmit sem tud az egészről.
- Jobb kérdés, hol van a cuki tanár? - Lemondóan sóhajtok egyet, ezzel úgy sem megyek semmire. Idegesen fölpattanok és az ajtó felé veszem az irányt.
Hova mész?
- Megkeresem a tanárt! - Meg sem állok, úgy válaszolok Ronnienak. Másra sem tudok gondolni, mint, hogy a termen kívül legyek. Mégis mit mondtam volna? Hogy csalódott, és feldúlt vagyok Alex miatt? Nem.
A kilincsért nyúlok, hogy kitörjek a teremből, de azt már valaki a másik oldalról lenyomta.
Sajnos későn veszem észre, és ugyan olyan nagy lendülettel a nyitódó ajtó mellől kizuhanok. Várom a csattanást, és a találkozást a hideg kőlappal, de a helyett egy erős férfi mellkasnak csapódok. Kábultan motyogok egy elnézést, majd fölnézek az úgynevezett megmentőmre, és majdnem újra elvágódom. Aaron erős karjai közt vagyok, nem máséban. A döbbenettől és az ismerős illattól még levegőt is elfelejtek venni. Csak akkor kapok észbe, mikor karjai lecsúsztatja rólam, köhint egyet és a terembe tessékel. Botladozva mászok a padomig. Mit keres itt? Ő miért nincs meglepődve, hogy itt lát? Miért ilyen hideg velem?
Csak hagyom, hogy megtörténjen a katasztrófa. Végignézem, ahogy Aaron a tanári asztal mögé lép és felírja a nevét a táblára. Mr. Hyde.
Újra az osztály felé fordul, de tudom jól, hogy engem néz. Nem akarom hallani a következő mondatot, nagyon nem, de mégis kimondja.
- Aaron Hyde vagyok, az új tanárotok.
Lesütöm a szemem, nagyon összpontosítanom kell, hogy ne zokogjak fel azonnal. Ez az a hiba a szerkezetben. Itt az ok, hogy távol maradjak tőle.