16. Kezdődik

16. Kezdődik

Fölém mászik, lélegzetét a bőrömön érzem. Hevesen csókol, miközben a ruháimat hámozza le rólam.Együtt vagyunk. Így helyes.Megszabadul a fölsőjétől, azonnal megcsodálom a felsőtestét, de nem marad sok időm, mert a nadrágját szintjén oldja, én pedig úgy érzem, mindjárt belehalok az izgalomba. 
Ez lesz az első.
Alig pár ruhadarab marad közöttünk, mikor újra rám hajol, és figyelmesen bejárja felhevült testem minden pontját. 
Jólesően sóhajtok fel, a neve hagyja el suttogásként az ajkaimat. - Aaron...
Az utolsó amit látok, az ő elégedett vigyora mielőtt párna vágódna a fejembe.

- Kelj már fel Camy! - Ez nem az ő hangja, rohadtul nem ő...
- Mi ez már, áthív magához, és ahelyett, hogy fogadna minket, bealszik...Szerencse, hogy Evan ajtót nyitott - Mostanra már magamhoz térek annyira, hogy felismerjem Sasha, és Ronnie hangját.
- Lányok? - kiszedem a fejemből a párnát, kómás fejjel nézek körbe. - Bocsánat...
- Ugye tudod, hogy nyögtél? - Sasha próbálja a vigyorát elnyomni, de az arca nem igen ismeri a diszkréció fogalmát.
Basszus. Én tényleg azt hittem, hogy elvesztem a szüzességem.
- Hm... Milyen álmod volt Maxel? Már ott tartotok?
Kínosan igazgatom a hajam, Sashára nézek, miközben az ajkamba harapok, azonnal lefagy a mosolya.
- Ja, valami olyasmi... - térjünk a lényegre, ugye? Gyorsan kibököm mindkettőt. Jobb, ha a könnyebbel kezdem. - Igazság szerint szeretnék valamiről beszélni...
Mindhárman az ágyamon helyezkedünk el, háromszöget bezárva, ami még kínosabbá teszi az egészet, hiszen legszívesebben elsüllyednék, ehelyett feszülten figyelnek mindketten.
- Cameron baj van? - A teljes nevemen szólít Ronnie, komolyan vesz, ami már jól jön. Amióta Sasha együtt van Coryval alig beszélünk hármasban.
- Alexel azóta vannak veszekedéseink amióta bevallotta, hogy szeret...- Ronnie bólint, jelezve, hogy Alex témával tisztában van, Sasha, ráncolja a homlokát. - És megcsókolt...Megcsókolt, engedtem neki, de mikor újra megpróbálta ellöktem, és veszekedni kezdtünk, ő azért volt mérges, mert nem veszem észre őt, én pedig azért, mert biztos pontnak éreztem az életemben, és önző dögnek éreztem magam. Most plusz egy lapát neki, hogy Maxnek adtam esélyt...
- Mi a franc, Alex? Ezért nem jelenik meg? 
- Nem Sasha, teljesen más miatt, tegnap sikerült vele tisztáznom...ezért döntöttem úgy, hogy veletek is ideje mindent...
- Mindent? - Sashára nézek, és lassan bólintok. Aaronnal itt a vége, és most egyszer elmondom, utána pedig elásom magamban.
Épp, hogy szóra nyitom a szám, mikor Ronnie telefonja megszólal, kínos csöndben várunk Sashával amíg leteszi a telefont. A szemét forgatva vesz egy nagy levegőt.
- A fiúk beültek foci után, és most minden álmuk, hogy csatlakozzunk...
- Tripla randi?? - Sasha csillogó szemmel ugrik fel az ágyról, már most indulásra kész. - Camy öltözz fel randid lesz!
- Randink lesz... - Javítom ki, de rám se hederít, felrángat az ágyról, és pofátlanul beletúr a szekrényembe.
- Azt hiszem én inkább lent várok... - Ronnie egy gyors együtt érző pillantást vet rám, mielőtt a földszintre menekíti magát.
Negyed órán belül Sasha elfogadhatónak tartja a megjelenésemet. Mentségére szóljon mindent megpróbált, hogy kezdjen valamit az álmos fejemmel.
---
Fél óra elteltével az étteremhez érünk. 
Ahogy belépünk, azonnal észrevesszük a fiúkat, aránylag ők is gyorsan kiszúrnak minket, Sasha és Ronnie automatikusan lépnek oda Coryhoz, és Adamhez, könnyed csókkal köszönnek egymásnak. Kissé feszengve nézek Maxre, apró félmosoly játszik az arcán.
Belém nyilall a bűntudat a Mr. Hydeal kapcsolatos erotikus álmaim miatt.
Nem is próbálkozol Cameron, te szégyentelen...
Azonnal megindulok Max oldalára, nem hagyok időt neki, hogy felálljon, szinte az ölébe ülök, és olyan hevesen csókolom meg, hogy hirtelen nem tudja, mit kezdjen a kitörésemmel. De természetesen nem utasítja vissza, derekamnál fog, és nem is enged, míg el nem húzódom.
Mikor visszacsúszok Max mellé, négy vigyorgó arccal találom szembe magam.
- Srácok ez rémisztő,  olyan mintha nem lenne magánéletetek... - Próbálok úgy csinálni, mint aki lazára veszi, és próbálok olyasvalakit ábrázolni, mint aki minden nap ilyen heves csókcsatákat vívna a pasijával.
A többiek csak nevetnek a beszólásomon, elhelyezkednek, és gyors rendeléseket adnak le.
Ez a hatos fogat randi, nálunk úgy néz ki működni fog. 
Míg a fiúk, bevezetik Sasháékat az előző téma részleteibe, Max vállára dőlve megengedem magamnak, hogy kissé elkalandozzak, és körbenézzek.
Családias a hely, étteremként működik, még is a bárok hangulatát hozza vissza nekem. 
Még ha vannak is aggodalmaim, ez a pillanat a barátaimmal felér azokkal a pillanatokkal, amit vele töltöttem.
Lenézek a gipszemre, nem sokat lesz rajtam, de egyelőre még mindig olvasgathatom a hazugságát, amit rá írt. Örökké szeretlek...Persze ahelyett, hogy megkímélném magamat, visszagondolok arra a napra, amikor találkoztunk...annyira tiszta és spontán volt. Az érzelmeimre hagyatkoztam életemben először, és nem kellett agyban játszadoznom, tökéletes volt.
- Micsoda szerencse, hogy szombaton is láthatjuk a tanár urat! Csatlakozik?
Felkapom a tekintetem, hirtelen döbbenek rá, hogy a kelleténél jobban elmélyültem...Aaron az asztal szélénél áll, egyenesen engem nézve, arckifejezését látva, pontosan tudja mit néztem a gipszemen. 
Azt is tökéletesen látja, hogy Max vállára döntöm a fejem, és fogja a kezem.
- Nem köszönöm, nem zavarlak titeket, csak köszöntem...Csak egy gyors kávéért jöttem.
- Milyen kár...- Folytatja Ronnie. Ezúttal jogosan átkozom magam, amiért most sem sikerült elmondanom az igazat.
- Majd legközelebb. - Elmosolyodik, a szokásos megnyerő mosolyát veszi elő, ami kb 30%-ban őszinte, maximum... - Cameron, nem kísérsz el a pultig, addig megbeszélhetnénk a délutáni plusz órákat, a kezed miatt nehezebb lesz, mint gondoltam...
- Köszönöm tanár úr, ne pazarolja az idejét, elég a heti két óra.
- Azért csak gyere, megbeszéljük...- Nem vár tovább a válaszomra, elindul a pult felé, mire nagy nehezen feltápászkodom. Kábé, mint aki kivégzésre megy, úgy hagyom ott a társaságot, és indulok meg felé. A pultnál támaszkodik meg, miközben leadja a rendelését, én pedig követve a példáját vele szemben támasztom meg magam, türelmesen végigvárva míg fizet.
Mikor a pultos a dolgára megy, felém fordul. Félreérthetetlen vigyor ül az arcán.
- Ne nézz így rám Camy... - Hát nem igaz, van képe vigyorogni.
- Hogy nézek Mr. Hyde? - Türelmetlenül emelem meg a hangom.
- Nem is tudom, vegyes az egész. 20% takarodj, 30% mindjárt megütlek, a maradék 50% a lécci' dugj meg...
Viszket a tenyerem, hogy a 30%-ból 100%-ot csináljak, de az talán következményekkel járna, mivel nyilvános helyen vagyunk. Ezt ő is tudja, kihívóan megemeli a szemöldökét, várja a következő lépésem.
- Ne provokálj, nem érdekel a tömeg, elküldelek én itt is melegebb éghajlatra.
Magabiztos vigyora finom mozdulattal alakul át szeretetteljes mosollyá, amit hirtelen nem tudok sehová sem tenni. Tudom kezelni a mérges Aaront, a szenvedélyeset, a pimaszt...de ez...felzaklat.
- Tudom...- Mondja végül, egy pillanatra lesütve a szemét. - Nézd, hazudtam...
- Tessék? - Zavartan nézek rá, egyáltalán nem ide illik a válasza, amivel csak jobban összezavar.
- A múltkor...hazudtam.
Nagy szemekkel nézek rá, érzem, hogy az idegszálaimon lépked. Nem, nem ez a jó kifejezés.
Az idegszálaimmal játszik.
- Menj a fenébe...Most azt akarod mondani, hogy hazudtál, mikor bevallottad, hogy hazudtál azalatt míg velem voltál együtt? - Ingerülten, amennyire csak lehet suttogva hadarom le neki a költői kérdést, mire ő csak azért is mosolyog, miközben lassan bólint. Kénytelen vagyok megismételni magam. - Menj a fenébe...
- Pedig ez egyszer mérget vehetsz rá, hogy igazat mondok.
- Miért higgyek neked?
- Nem kell. Most hazudok és akkor igazat mondtam, vagy most mondok igazat, és akkor hazudtam...Nehéz.
Játszik velem.
Aaron szemébe nézek. Imádom a szemeit, nagyon jól néz ki, helyes, és sok mindenben rendkívül tehetséges. Jól csókol, gyorsan csábít a folytatásra. Csodálatos az érintése, mindemellett intelligens, és a humora is kiváló.
Ennek ellenére most semmit sem képes kiváltani belőlem, pedig mint mindent ezt is elvicceli, ahelyett, hogy békén hagyna. Szomorú.
Igen, talán ezt az egyet hozta ki belőlem jelenleg. Szomorúság.
- Camy drágám. Igazán lehet valami a százalékokban, hiszen majdnem megütöttél, és alig egy percen belül kétszer is elküldtél a pokolba. Már csak az 50%-ot kell teljesítenünk...Esetleg...
- Aaron...- Halkan vágok a szavába, de azonnal elnémul. Tudja ő mit csinál, hát persze, hogy direkt csinálja. - Elmondjam mi áll a százalékaimban? Bánat, fájdalom, és szomorúság. Vagy inkább úgy fogalmazok...100% csalódottság.
Az ő játéka még sem mosolyog már, vagy incselkedik, látom rajta, hogy végre tudomásul vette a mondanivalóm lényegét. Választ hiába várok, úgy áll előttem, mint akinél lefagyott a rendszer.
A felszolgáló a pultra helyezi a kávéját, kizökkentve minket. Reakció híján én távozni készülök, mégis az utolsó pillanatot találja alkalmasnak.
- Talán jobb is így...
- Ne is folytasd, inkább...
- Jobb így, ígérem mindent el fogok követni, azért, hogy utálj.
- Nem vagyok az a haragtartó típus, nem lesz könnyű... - Bármi is történik Aaron személyisége valamiért megfogott, és beleszerettem. Pont ezért nem hiszem, hogy utálni tudnám valaha.
Újra magára erőlteti vigyorát, de ezúttal más arcát látom. Egy újat.
- Hétfőre készülj, talán osztályozok...
Aha. Szóval kibújik a bőréből. Oké, ez így már esélyesebb. 
- És heti öt alkalommal várlak a külön próbákon. Ha nem jelensz meg, nem vizsgázhatsz...ami tudod mit jelent...
Döbbenet lesz úrrá rajtam, még arra sincs lehetőségem, hogy kinyissam a szám. Mire felocsúdok, el lép mellettem, szívélyes mosoly kíséretében elköszön a barátaimtól, majd elhagyja a kibaszott kávéjával a vendéglőt.
Ha jól értettem a szavait, most jön az, hogy pokollá tesszük egymás életét. Megkezdte az érzelmi játszmáját, és ha nem játszok vele, akkor is vesztesként jövök ki belőle. 
Nos, meddig megyünk el? 

15. Tisztázzuk

15. Tisztázzuk

Elegem van!!!
Már mindenki elhagyja a termet mire én felkelek az asztaltól. Tiszta haraggal lépek Aaron felé.
- Elegem van belőled! Ne játszadozz! Miért voltál ott azon a bulin péntek este?
- Hűha, ma nagyon hisztis Ms. Russel.
- Az enyhe kifejezés Mr. Hyde… úgyhogy legyen szíves válaszolni…Elmúlt a rózsaszín köd, szóval, ideje az igazat mondani…
Meglepettségét csöppet sem próbálja palástolni, de mindenféle gond nélkül belekezd.
- Régen látott ismerősöm meghívott, hogy beszélgessünk, de mire odaértem szétcsapta magát. Utálom az ilyen bulikat ezért indulni készültem, de aztán megláttam egy józan lányt a zűrzavar közepén, akinek a kezében egy könyv volt…nem is akármilyen.
- Lényegtelen…nem ismertük egymást annyira, hogy a karrierjét kockáztassa…miért folytatta?
- Te is szívesen benne voltál, ha jól tudom… - Ingerülten közelebb lép hozzám, látom, hogy egyáltalán nincs ínyére ez a beszélgetés.
- Nem az én állásom forog kockán, és nem én kerülhetek börtönbe, kiskorú megrontásáért…
- Fenyegetsz? - Felvont szemöldökkel fürkész, szinte tapintható a döbbenet rajta.
- Dehogy…csak próbálom megérteni, mi volt ez a nagy szerelem, meg, a jaj még nem találkoztam ilyen lánnyal szöveg. Ugyanis egy rohadt estét töltöttünk együtt.
Először azt hiszem, azonnal robbanni fog, de aztán hangosan elneveti magát, az asztalon támasztja meg rázkódó testét. Még mindig hatással van rám.
- Hát kicsikém ezt úgy nevezik, szerelem első látásra.
- Ilyen nem létezik...- Aaron most abba hagyja a nevetést, újra kiegyenesedik.
- Úgy gondolod? - Ráncolja a homlokát.
- Úgy bizony. Nem olyan vészesen idősebb nálam, de egy kapcsolathoz eléggé… ezért újra megkérdezem, mi volt ez az egész? Mennyi része volt hazugság?
Néma csönd áll be, nem kapok választ, látom rajta, hogy erősen gondolkozik, fájdalmat látok az arcán átsuhanni, de egy pillanat alatt eltűnik, és újra csak a pókerarcot látom.
- Minden az volt. Gondoltam, így nagyon könnyen az ágyamba landolsz. Miután kiderült, hogy a diákom vagy, csak még izgatóbb volt a tudat, hogy megszerezhetlek. - Egy kis szünetet tart, a számhoz kapok a nyers megfogalmazáson, látja rajtam, hogy mindjárt bőgök, de folytatja. - Hát ez az igazság, te akartad… - A mondat végére már érzem a könnyeket az arcomon, ezért amilyen gyorsan csak tudom, megtörlöm a szemem, és nem engedek többet végiggördülni az arcomon. Ez volt az utolsó csepp könny. És az utolsó csepp a pohárban.
Egy lépést teszek felé, és ép kezemet már lendítem is. Az arcán csattan a pofonom, Aaron oldalra fordított fejjel és lehunyt szemmel marad, úgy, ahogy a pofont kapta.
Kissé felszisszen, összeszorítja a szemét, de nem szólal meg.
Helyes.
Nem méltatom több szóra, mondatra, de még egy másodpercre sem, kivonulok a teremből. Hát, viszlát táncon tanár úr…

A többiek az folyosón várnak, mosolyt erőltetve magamra odalépek hozzájuk. Ronnie gyanúsan végigmér, majd összevont szemöldökkel ölel magához.
- Mindig lemaradsz…mi történt? - Viszonzom az ölelését, s ahogy a válla fölött előre tekintek, látom, hogy mindenki minket néz. Max, Sasha, Cory, Adam, és Sam is..
- Lehetséges, hogy nehezebben megy majd a pótló óra a kezem miatt… felkészülök a legrosszabbra…
- Nem fogsz megbukni. Nincs az az Isten, hogy neked ne menjen. - Hát persze… aki tanítja az az exem, akivel pedig táncolnom kéne, azzal pedig folyamatosan harcolok. Jó kilátások.
- Össze kell kaparnom Alexet…
- Itt az esély… - Ronnie a hátam mögé biccent, és én azonnal követem az irányt. Alex közeledik felénk a folyosón, eléggé megviselt arccal és testtartással.
Gyorsan a lányokra tekintek, újra eszembe jut, hogy Ronnie, nem tud Aaronról, Sasha pedig Alex próbálkozásáról, és nem is szándékozom a dolgokat szétosztani, az egyiket ezzel, a másik dolgot azzal megosztani.
- Hétvégén aludjatok nálam… - Bököm ki hirtelen, mire a két legjobb barátnőm összenéz, de szinte rögtön utána rávágják, hogy ’okés.
 Sasha teljesen kivirul az ötlettől,  szokásához híven hiperaktívan ugrálni kezd Cory előtt, hogy tudassa vele mennyire is örül a ’pizsibulinak.
 Ronnie a szemét forgatva int nekem, majd Adam kezét megfogva ott hagy, Maxel és Alexal… Gyors pillantást ejtek meg Max felé, mire ő megértően elmosolyodik, és egy apró puszit ad a homlokomra mielőtt a többiek után megy, az órára.
Visszafordulok, Alex irányába, aki kissé feszengve áll meg előttem. Önkéntelenül megrázom a fejem, jelezve, hogy az sem érdekel, ha ölnénk egymást, akkor is fontos számomra. A nyakát átkarolva ölelem át, s bár ő egy pillanatra nem tud mit kezdeni a helyzettel, lassan viszonozza ölelésem.
- Nincs kedved ellógni a napot?
Alex felnevet, óvatosan elhúzódik tőlem.
- De hisz csak most jöttem…
- Igen, de a pokolba kívánom az egész napot, és van is mit megbeszélnünk…
- Mi az Isten van velünk Camy… a suli legjobb tanulói közé tartoztunk, most meg úgy lépünk le, nap mint nap, mintha semmit sem jelentene…
- Családi háttér, depresszió, kialvatlanság, körülmények, irritáló emberek….
Újra felnevet, maga előtt tolva megindít a kijárat felé.
- Jól van Camy, megértettem…

 Amint leülök Alex mellé a padra, belekortyolok a forró csokimba.
- Szóval Maxon…
- Alex, kérlek…
- Jó fej srác, tényleg… Sajnálom, amiért idióta voltam…
Alexal egymás szemébe nézünk, őszinte megbánást látok rajta.
- Miattam nem jöttél be? Kerültél?
- Nem, dehogy. Ennek egy teljesen más oka van… Otthon nem fényes a helyzet…
- Nem mondod, hogy…
- De, bizony, áll a bál.
- Arról, volt szó, hogy kibékültek.
- Most meg, megint válnak. Engem nem érdekelne, de a húgom, legutóbb megszökött, most meg újra ezt kell hallgatnia. Félek, hogy hülyeséget csinál, ezért annyit törődök, vele amennyit csak lehet. Én viszem iskolába, és legtöbbször ezért kések.
- Mindenki azt hiszi, Mr. Hyde a bajod…
- Leginkább az nem érdekel, hogy ő mit gondol, mikor lassan nem lesz hova mennünk a testvéremmel…
Sokkolva fürkészem az arcát, de ő nem néz felém, mintha szégyellnie kéne azt, amiről nem ő tehet.
- Alex, te egy csodálatos ember vagy…Hidd el, engem sem érdekel, hogy mit mondanak rólad, nem ismernek úgy, mint én… - Egy pillanatra belém fagy a szó, hiszen nem mondhatom neki, hogy minden rendben lesz, az ilyenkor csak olaj a tűzre. Viszont… - Rám mindig számíthatsz… számíthattok Rosieval.
Elmosolyodik, újra a szemembe néz.
- Köszönöm… - Suttogja, szinte fájdalmasan szomorú tekintettel.
- A bátyám amúgy is bír téged…
Újra nevet. Hála az égnek.
- Igen, de csak mert azt hiszi, hogy én nem akarlak megdugni téged…
- Alex!!! Jézusom! - Felháborodva rácsapok a kezére, majd duzzogva arrébb csúszok a padon.
- Most mi van?! Ő mondta… Amúgy is, ne csodálkozz, hogy a pasiknak vannak ilyen szándékaik veled. Komolyan, a tánc az csak jót tett az alakodnak.
Továbbra is az ellenkező irányba nézek, ezúttal válasz nélkül hagyva őt.
- Camy, mégis mi zavar jobban. Az, hogy Evan tévedett, vagy, hogy, kimondtam?
Iszok a forró csokiból, majd rá emelem tekintetem, megejtve egy apró mosolyt.
- Igazából egyik sem…örülök, hogy tisztáztuk.

14. Vissza a helyünkre

14. Vissza a helyünkre

Bár nem fogadtam a hívásokat, sehogy sem úszhatom meg ezt az egyetlen egy pénteki napot. Be kell mennem, és bármennyire szégyellem magam, szembe kell néznem mindenkivel.
Alex haragszik, Aaron haragszik, Sasha és Ronnie miután kinyomtam a hívásaikat biztosan haragszanak. És Maxon...hát Max felől nem tudok semmit sem, de gondolom, ő sem repes, azért amiért ott hagytam a nap közepén.
De persze minden variációmat megcáfolva az utcára kilépve, azonnal észre veszem. Karba tett kézzel a falat támasztja, sötétzöld kapucnis felső van rajta, amiből épphogy kikandikál kusza sötét haja. Szerény véleményem szerint, olyan látványt nyújt, hogy minden ép elméjű velem egy korú lány szívesen beletúrna abba a hajba.
- Azért ennyire nincs jó idő… - Motyogom, kissé feszengve, egyik lábamról a másikra állva, fogalmam sincs, milyen hangulatban van.
Max mintha észre sem venné zavarom, magához húz és megcsókol. Megkönnyebbült sóhajjal viszonzom csókját, miközben ujjaimat felfuttatom a nyakán egészen a kapucni alá, enyhén meghúzva a hajszálait.
Egy pillanatra elfelejtek mindent ami nyomaszt, és újra eszembe jut, hogy miért is őt választottam. Még sosem kért számon semmiért…
- Hűha, örülök, hogy látlak. - Szuszogja nagy nehezen elszakadva tőlem.
- Nem akarod leszedni a fejem? - Kérdem felvont szemöldökkel.
- Mert eltűntél, és nem hívtál? Nem…úgy hiszem nagy lány vagy, és szólsz, ha nagy baj van.
Elnevetem magam, és újra magamhoz húzom, átkarolva a nyakát.
- Túl jó vagy hozzám…- Kibukik belőlem, és azonnal rádöbbenek, hogy ennél jobban semmi sem jellemzi, azt amit igazából érzek.

- A telefont felvenni nagyapám fogja? - Sasha azonnal nekem ront, épp, hogy fél lábamat betettem a terembe.
Elengedem Max kezét, ő pedig mosolyogva elslisszol mögöttem. Max nem volt különösebben mérges, nem is kérdezett semmit, állítása szerint, mert megbízik bennem. De azért pontosan tudta, hogy Sasha mindenki helyett eléggé ki lesz akadva. Joggal, hiszen sosem marad titkunk egymás előtt.
- Jó reggelt neked is! - Bármennyire is fújtat, nem veszem komolyan, teljes meggyőződésem, hogy meg fogja érteni, amint elmondom az egészet.
- Ne viccelődj velem Cameron, nagyon nem vicces! Aggódtunk!
- Majd elmondom, bocsánat tényleg, de ezt egyedül kellett átgondolnom.
- Akár most is elmondhatod.
- Mindjárt csöngetnek…
- Mindjárt felrobbanok! Hess ki! - Ahogy a szavamba vág, azonnal megindul a folyosóra, én pedig komótosan kószálok utána, hátha megszólal a csengő, de a karomnál fogva rángat tovább, így egész gyorsan a folyosó üresedő szélére érünk, és még csak a csengő sem szólal meg. Pech…
- Szóval?
- Szóval…én elcsesztem...
- Elcseszted. Kétlem, de mondjad.
- Én hülye azt hittem, ha Maxel próbálkozok, akkor senkit nem bántok meg. De Aaron amint megtudta, tudod óra végén…mikor kettesben maradtunk…úgy beszélt velem, mint valami kutyával.
- Mit mondott?! - Értetlen arckifejezéssel néz rám, kicsit másfajta idegesség uralkodik rajta el, felém nyúl, nyugtatóan végig simít a vállamon. Tudom jól, hogy a hangom már nem az igazi, és a szemeim is gyengébb képet mutatnak a világról.
- Nem mondott igazán semmit, csupán annyit, hogy ha így állunk, akkor viselkedjek vele tanárhoz illően, ő pedig tanárként végzi a dolgát.
- Lelki terror… - Csalódottan a fejét rázza, de én sem számítottam ilyenre.
- Mérges volt, Max miatt.
- Nem Camy, te ennél erősebb vagy. Volt még valami igaz?
- Alex rámtámadt, kérdőre vont, hogy miért éppen Max…
- És ezután mentél haza? - bólintok, lehunyom a szemem, gondolatban újraélem a tegnapi napot.
- Ribancnak érzem magam! És Aaron, Alex, Cherylék…mind mind ezt igazolják!
Hangom visszhangzik a folyosón, a csengő folytja el hangom. de én már csak a mellkasom rázkódását, és a fülembe dobogó szívverésemet hallom, tompán érzem Sasha ölelését magam körül.
Hosszú percek telnek el, mire lenyugszom.
- Becsöngettek… - Szipogom, a könnyeimet törölgetve.
- Mr. Hyde miatt vagy itt, ha nem tetszik neki, hogy késünk, majd megmondom neki, hogy…. hát, hogy bekaphatja.
Gyengén elnevetem magam, és kiegyenesedve megigazítom a ruhám, Sasha int, és megindulok vele a terem felé.
Én tétovázom, de ő lerántja a kilincset, szinte beesek az ajtón mögötte. Minden szempár ránk szegeződik, köztük Aaroné is.
Aaron mintha valami epés megjegyzéses gondolkozott volna, viszont, ahogy jobban végigmér, meggondolja magát. Arca enyhén eltorzul, tisztán látja kisírt szemeimet, ezért mielőtt még én elfordíthatnám a fejem, ő teszi azt.
- Üljetek le… - Motyogja, a jegyzeteit kutatja hirtelen. Nyilvánvalóan nem kell neki onnan semmi, mégis inkább azzal foglalkozik, minthogy továbbra is a szemembe nézzen.
Egyenes háttal a helyemre sietek, többen kérdőn néznek rám, de rajtam csak egy hamis mosoly játszik.

Az óra újra a helyére rázódik, én pedig lassan körbenézek a teremben. Két dolog azonnal feltűnik. Alex megint nem jelent meg, és nem feltétlen miattam, inkább Mr. Hyde miatt nem lelkesedik az első órákért.
A másik dolog pedig… jobban felzaklat, mint kéne. Cheryl újra a teremben ül velünk.
Egyszerre leszek ideges, és kétségbeesett. Egész jól összejött ez a nap. Aaront próbálom szuggerálni, hogy legalább jelezni tudjam, baj van, de ő mindenáron kerüli a szemkontaktust, Cheryl pedig teljes magabiztossággal továbbra is kelletve magát, csüng Aaron szavain. Remek.
Egészen óra végéig abban a tudatban ülök tovább, hogy jelenléténél jobban semmi sem tud irritálni…
- Tanár úr, nem akar az utolsó öt percben egy játékot játszani? - Cheryl a szempilláit rebegtetve a tanár urat bámulja, zavartalanul, mintha nem tett volna semmit. Továbbra is felhőtlenül flörtöl vele…Hát én mindjárt pofán nyomom.
Aaron kissé megrökönyödik, felvont szemöldökkel kíváncsian fordul Cheryl felé.
- Mégis milyen játékra gondoltál?
- Szerintem papás mamásra! - Ordítja be Thomas, az egyébként helyt álló poénját, amit mindenki nevetve díjaz, én pedig személy szerint megint nem állom meg, folytatom.
- Ilyen nyomott pofával nem lennék senkinek az anyja. - Cheryl csapatán kívül mindenki más egyet ért, az őrjöngéssé vált nevetés igazol ebben.
- Miről beszélsz, nincs is benyomva…- Cheryl teljes zavarában épp, hogy kimakogja, amit akar, de gyenge próbálkozás, egy állítólagos méhkirálynőtől. Feldühít.
- Adj egy percet, megoldom! - felpattanok a székemről, egyik kezemmel az asztalra csapok, a székem hátra dől, a röhögés nem nyugszik az osztályban, mégis egyszerre hárman jönnek, és fognak le.
Ronnie, Sasha, és Sam.
- Elég legyen, üljetek vissza!!! - Aaron elordítja magát, a lányok összerezzennek mellettem, de én izzó szemekkel nézek Aaron szemeibe. Ő is engem néz, nyel egyet, látja rajtam, hogy túl messzire ment.
Így Cheryl vigyorgó arcát látva most a ringyó teljesen meg van győződve arról, hogy a tanár úr, őt védte.
- Esküszöm, hogy ártatlan amit mondani akarok. A javaslatom, hogy mindenki vegyen elő egy lapot és írjon két nevet, az első legyen olyan, aki kedves számára, és egyet akit kevésbé szívlel. Ne egész neveket írjunk, csak egy betűt, mindegy, hogy keresztnév vagy a vezetéknév kezdőbetűje. Húzzunk és találgassunk, ki írhatta.
Aaron sóhajt, unottan néz végig az osztályon.
- Legyen, lapokat elő.
- A tanár úr is játsszon velünk. - Cheryl csak nem hagyja abba. Nem adja fel, hát persze!
A szememet forgatva visszaereszkedek a helyemre, sérült kezemet az ölembe tartva.
Ahogy látom senkinek nincs kedve ehhez, de egytől egyig mindenki tépett lapot, és gondolkodás nélkül lefirkantott két betűt a lapra. Sorban mindenki a tanári asztal felé viszi a gondosan összehajtott lapját, így én sem teszek másképp. A felső sorba, először egy A betűt írok, amit áthúzom…nem Aaron, írok helyette, egy M betűt, hiszen Maxel járok…De újra áthúzom, és végül Alex miatt újra egy A betű kerül oda…az alsó sorba azonnal oda írom Ms. Nyomottpofa kezdőbetűjét.
Utolsóként viszem ki a lapot, s mire az asztalra helyezem, már akad jelentkező a húzásra.
A padomon könyökölve várom az utolsó percek végét. Magamban gúnyosan mosolygok, hiszen a kedvenc tantárgyamról van szó, mégis érdekes mód mostanság alig várom a csengetéseket.
- Tanár úr! Ezen a lapon két monogram van. Felolvashatom? - Ez most komoly Blair? Te se vagy semmi…
- Igen Blair, azt én írtam, olvasd nyugodtan.
- Az első C. R. - A szívem megáll egy pillanatra, hiába minden veszekedés, én vagyok az ugye? Most az egyszer tágra nyílt szemekkel figyelem Blair minden szavát, aki zavarodottan nézi a másik két betűt. - A második is C. R…
Kicsöngetnek, vége a játéknak. Így Aaron lapjára nem kapunk választ.
Szembe tűnik Cheryl elégedett vigyora, mire én még az eddiginél is jobban összezavarodok. Ez valami vicc? Cheryl Ross… Cameron Russel…Hol áll a nevem?

13. Egyszer mindenki megtudja

13. Egyszer mindenki megtudja

Ahogy kilépek bátyámmal az ajtón, Max vár rám. Őszintén elmosolyodom, hiszen a hideg ellenére is csodás reggelem van. Várakozón Evanre nézek, könnyed reakciója még engem is meglep. Megrázza a fejét, bujkáló mosollyal az arcán int egyet Max felé, majd zsebre vágott kézzel lelép. Hát ez van. De úgy gondolom, ha Max innentől kezdve minden nap így vár rám, boldog ember leszek. Újra Max felé pillantok, és magamban szépen megállapítom, hogy nagyon édes, ahogy ott áll. Úgy hiszem, megelégelte a várakozást, hiszen kitárja karjait, s amint odalépek hozzá, gyengéden magához ölel és megcsókol. Talán rosszul kéne éreznem magam, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a depresszió.
Világéletemben azzal kellet szembesüljek, hogy a szüleink szó nélkül leléptek, bármilyen üzletről vagy összejövetelről volt szó. Az ilyenek mindig fontosabb szerepet töltöttek be az életükben.  A miénkben pedig lassan nagyobb számban szerepelt a nélkülük eltelt idő, mint a velük eltöltött. A bátyámmal csak egymásra számíthattunk, és pont így lett szoros a kapcsolatunk. Sosem kellett csalódnom benne. Idővel bele nyugodtam a helyzetünkbe, azzal bíztattam magam, hogy lehetne rosszabb, fölösleges azon bánkódni, ami sosem változik. De tavaly újra betelt a pohár. Megint hosszú viták, és kényszerek töltötték be a családi életünket. Ezúttal nem voltam érintett. A bátyám, az egyetem elvégzése után, nem volt hajlandó öltönyt húzni, itt hagyni engem, és bejárni a világot a szüleimmel, hogy jó pofizzon, és a műmosolyával, no meg az üres ígéreteivel megnyerje az ügyfeleket. Azóta ő a szüleim szemében értéktelen. A lázadó fiú, aki inkább választja a zenét. Az ő gyerekük, még is letagadják, amikor csak tudják elkerülik, és nem mutatkoznak vele nyilvános helyen. Engem még nem érnek az atrocitások. Egyelőre én vagyok a jó kislány a családban, akit szívesen mutogatnak az embereknek, a jeles tanuló, aki 2 éves kora óta művészeti oktatás keretei közt, balett, társastánc, és egyéb formációk, lelkes, példamutató diákja, és elsajátítója.
Eredmény. Bár kissé lelki nyomi lettem, nem fogok bűntudatot érezni, ha olyan párom lehet, akinek én vagyok az első, aki mellett nem kell bujkálnom, vagy szégyellnem magam. Aaron mellett ezt talán nem mindig kaptam volna meg. Jobb is, hogy nem kell gyorsan felnőnöm hozzá, titokban élnem vele a kapcsolatom, vagy idő előtt lemondanom az életemről, hogy szülhessek neki.
- Mehetünk? - Max felém nyújtja a kezét, mire én egy pillanatra lefagyok, a gondolataim pillanatok alatt Aaron babáinak a megszülésétől, visszakapcsolnak a jelenbe, és az egészséges karomat odanyújtva összefonom ujjainkat.
- Persze menjünk, általában úgy is csak az óra közben szokott eszembe jutni, ha valamit elfelejtettem elrakni. - Hirtelen rám tört idegességtől, szinte hadarva adok választ. De ő csak felnevet, én pedig picit megnyugszom derült arcát látva. Ahogy, egymáshoz igazítjuk lépteinket, akaratlanul is a kettőnk közt összekulcsolt kezünkre lesek. Azt hiszem, ez tényleg rendben van így.
- Nem kényelmetlen, vagy furcsa ez az egész neked? 
- Ne értsd félre kérlek. Jó így, csak még kicsit… tényleg szokatlan… de határozottan jó érzés.- Kijelentésemet, egy bíztató könnyed csókkal támasztom alá.
Fogalmam sincs, éppen melyikünket akartam meggyőzni, de sikerült.

A suli parkolójához közeledünk, egyre tisztábban hallatszik az egészen népes, családias csoportunk, szokásos reggeli bandázása. Igaz, még nem teljes a csapat, azért elég zajos a társaság így is. Alapozásnak ott van Cory és Adam a nagydumások. Jó folytatásként, a két rajongó barátnőt Ronniet és Sashát említeném, akik minden poén hallatán felvisítanak, bár szabadban tűrhetőbb azért nagyon durva hangzásuk van zárt térben. A hegy csúcsa pedig Thomas, aki aránylag csendesen, mosolyog mindenkin, de ha egyszer elkapja a fonalat, túlszárnyalja az összes fiút. Hangosabb. Betegebb. Fárasztóbb. Mi ketten meg jövünk fűszernek. :)

Odalépünk a barátainkhoz, felfogják, hogy megérkeztünk, de különösebb észrevétel nélkül folytatják ott, ahol az érkezésünk előtt tartottak.  Egyedül Cory és Sasha arcán fedezek fel némi reakciót, hiszen ők szemtanúi voltak, csodásan romantikus egymásra találásunknak. 

- Miért kell mindent utólag megtudnom? - Rökönyödik meg hirtelen Ronnie, és ilyenkor komolyan elgondolkozom, honnan a csapatunknak ez a hihetetlenül gyors reakciója a dolgokkal szemben. - Miért nem hívtál fel?

- Ó, jaj Ronnie, miből jöttél rá? Mi buktatott le? Az hogy együtt jöttünk, vagy, hogy egymás kezét fogtuk? - Színpadiasan a szám elé teszem a kezem, és ámuldozva meresztem rá a szemem.

- Menj a fenébe. - Fonja össze sértődötten karjait a mellkasa előtt. Na ezt a beszélgetést sem lehet komolyan venni. Óvodás szint tudom. De néha jól esik.

- Tudod mit, így az állás egy-egy. - A fiúk értetlenül néznek minket mi meg Ronnieval kezet rázunk, megspékelve a bolondozásunkat. Nevetek magunkon, de ahogy fél szemmel Sashára pillantok, le is fagy a mosoly az arcomról. Ez így nem teljesen igaz. Nem 1-1. Itt az állás 1-2 az én javamra. A tanár úrral a dolgot valahogy nem sikerült említenem. 

De már minek ugye?

- Emberek, esküszöm Alex felszedett valami csajt, többet lóg, mint én, holott ő kiváló tanuló. - Tom egész ügyesen terelte a témát tudta nélkül segítve nekem, ezért hálából, gyorsan reagálok.

- Volt…Ezt a félévet borzasztóan kezdte…

- Tényleg Camy, mit tudsz róla, becsajozott? - Adam kedves, hogy aggódik, de erre én sem tudhatom a választ, jobb híján megvonom a vállam. Eléggé nehéz lehet bármit megosztania velem, hiába vagyok a legjobb barátja. Visszautasítottam, és ha meglát majd Max oldalán, csak remélem, hogy nem üti ki az iskola falát.

- Az elveszett bárány most írt. - informál minket Cory a telefonját bújva. - Reménytelen. Nem csajozik, csak elaludt. Második órára jön.

- Véletlenül elalszik Mr. Hyde tesi órája előtt… - Célozgat Ronnie, az osztályban elterjedt bennfentes poénunkra. Szegény nem túl sűrűn látta még az osztályfőnökünk óráit. 

- Véletlenül. - Erősíti meg Tom, lassú bólintásba kezdve, miközben a többiekkel összenéz, én meg magányosan forgatom a szemem. De komolyan, mintha mindenkinek elment volna az esze.

- Na jó emberek, én nem veszek részt a legjobb barátom kibeszélésében, meg amúgy is dupla idő míg a sérülés miatt átöltözöm…

- Menjek veled? - Néz rám aggódva Max, mikor elengedem a kezét, de én nemet intve elindulok az öltözők felé.

Jó reggelt! - Köszönök, a szinte üres tornaterembe lépve, hangom élesen ütközik vissza a falakról. Az egyetlen ember aki bent tartózkodik rajtam kívül, az mindenki kedvenc tanára, drága osztályfőnökünk Aaron Hyde. Mielőtt beléptem volna a papírjait bújta, vagy talán a naplónkat, mindenesetre nagyon koncentrált, de most kénytelen tudomást venni rólam. Mögém tekint, megbizonyosodva róla, hogy egyedül jöttem e, s mikor elég biztos már a dolgában, egy kisebb mosoly kíséretében a szemembe néz.

- Miért, talán mellettem keltél?

Zavartan megrázom a fejem. Ez mégis milyen kérdés?

- Akkor mégis, hogy lehetne jó a reggelem?

Na jó Cameron, a következő lehetőségeid vannak. Sikítva kiszaladsz a teremből, a falba vered a fejed, hátha elfelejted, vagy úgy csinálsz mintha ezt meg sem hallottad volna. 

Nyilván az utóbbi. 

Komótosan odasétálok hozzá, és szorosan mellé ülök, érdeklődve végigmér, miközben arrébb teszi az öléből a papírokat.

- Képzeld ma reggel egy pillanatra elgondolkoztam azon, milyen szép gyerekeink lettek volna. - Már mikor belekezdtem a mondatba megbántam. Legjobb védekezés a támadás alapon, úgy gondoltam most én hozom zavarba őt. De ezt nem egészen gondoltam át. Késő!

Próbálom állni a tekintetét, hiszen annyi siker élményt magaménak tudhatok, hogy előbbi mosolya lefagyott arcáról, és még a lélegzete is elakadt egy pillanatra. Figyelem, ahogy elfordítja tekintetét rólam, és nagy levegőt vesz.

Magamban természetesen győzelmi táncot járok, mert sikerült zavarba hoznom egy félistent, egészen addig, míg a félisten a térdemre nem helyezi meleg kezét és közelebb nem hajol.

- Tudod, van néhány dolog, amit meg kéne csinálnom veled, de szerintem elég idős vagy hozzá. Mármint talán te is tudod mostanra, hogy bizony nem a gólya hozza a babát.

Azonnal megpróbálok elhúzódni tőle, mert ez így már nekem nem vicces, inkább olyan dolgokat kelt bennem, amiket nem kéne éreznem vele kapcsolatban. De ő ahelyett, hogy engedne, erősebben fog, feljebb csúsztatva a kezét.

- Én szívesen csinálok veled egyet, de nem hiszem, hogy elsőre sikerülne, az is előfordulhat, hogy sokszor, nagyon sokszor meg kell ismételnünk.

- A múlt időn volt a hangsúly… - Elutasítóan ellököm a kezét, de a hangom remeg.

- Én meg azt mondtam, hogy bármikor szívesen próbálkozok veled. - Ahogy rá nézek az ellenállhatatlan vigyor ül a képén, de amikor a tekintetét kezdem el kerülni, és lenézek az ölembe ejtett kezemre, meglátom a gipszemre firkantott mondatot. Örökké szeretlek.

- Cameron? - Cory mély hangja tölti meg a termet. Ijedtemben felpattanok, és Cory felé indulok.

- Khm… a többiek? Mindjárt kezdődik az óra…

- Még mindig Alex a téma. Mindjárt jönnek… - Bár válaszol, folyamatosan váltogatja tekintetét köztem és a tanárunk közt. - Minden rendben?

Magamra erőltetek egy kis mosolyt. - Hát persze.

Cory megmentett a kínos beszélgetéstől Aaronnal, a Coryval való beszélgetéstől a többiek jókedve. Hangos nevetés kíséretében szállingóznak, rögtön felénk indulnak.

- Jaj, de jót röhögtem. - Áll meg mellettem Sasha, a szemét törölgetve.

- Mindenki itt van? - Csapja össze a kezét Aaron, mindenki felé fordítja a tekintetét.

- Nos ami azt illeti Robert,Cheryl, és Alex nincs itt… - Jelentett Tish, körülnézve az osztályon.

- Szomorú, hogy Hansonnel még sem leszünk haverok… - Poénkodott Aaron, az osztály így is jó kedvében volt. - Nos álljatok össze párokba!

A számat harapdálva néztem, ahogy mindenki megkeresi a párját, vagy ideiglenes párt keres magának, én pedig egyedül álltam továbbra is.

- Szomorú Cameron, hogy egyik pasid sem áll most melletted… Se a talonba tartott legjobb barátod Alex.. se a királyod, és még Max sem! Talán visszaüt a kicsapongásod? - Blair, idegesítő nyávogása, bármennyire is szégyen, szíven ütött.

- Pofa be idióta, ha azt akarod, hogy téged meg én képeljelek fel! - Ordított oda Ronnie, mire mindenki elkomorodva várta a kezdődő balhét.

- Hagyjad Ronnie, csak feltűnési viszketegsége lett Cheryl mellett, elfelejti, hogy valaha még normálisan beszélt az emberekkel.

- Igazán szívszorító kicsi Camy amit mondasz, de ha ribancként viselkedsz, ne csodálkozz semmin! Tanár úr inkább legyen kegyes vele, és rakja mellé párnak Maxont, hogy ne sírjon!

- Miért is kéne Maxont Cameron mellé állítanom?

- Mert két szerelmes pár, olyan összehangoltan dolgoznak együtt. - Blair nem adja fel, csak-csak mondja a magáét.

- Szerintem erre nincs szükség. - Motyogom, de még így is tisztán hallani a kínos csönd beállta miatt.

Aaron ciccent egyet, és a fejét rázva fejezi ki helytelenítő gondolatait. - Alex barátunk dobva lett? - Poénra vette, mi a fene? Blair könyörgöm, tudd, hol a határ.

- Nem tanár úr! Camy és Max együtt vannak tényleg! Viccből nem csókolok senkit, és nem fekszek le senkivel. 

Aaron mosolya egy pillanat alatt lehervad. Szinte látni, ahogy felette megjelennek a sötét kis felhőcskék, teljesen elborul az arca. Azon kapom magam, hogy levegőt sem veszek. Miért az egész osztály előtt dörgöli bele más a képébe, hogy van valakim? 

A fejemhez kapok, félig azért mert hirtelen bele hasított a fájdalom, félig, hogy takarjam az arcom, és ne kelljen, Aaron szemébe nézzek. Csak jussunk ki és megölöm Blairt… 

- Khm… azt hiszem bevárjuk Alex barátunkat, mert ez a párcsere dolog csak vitához vezetne. Addig is további szép napot mindenkinek… elmehettek. Cameron marad! - Felkapom a fejem, Aaron mély és magabiztosnak tűnő hangjára. Bár magabiztosnak tűnik, én hallom benne azt az enyhe remegést, amitől még inkább bűntudatot érzek. Őt nézem, ezért pontosan látom, ahogy szeme éppen az enyémre talál. Néma tekintetében, érzem a csalódottságot, ezért mielőtt könnycsatornáim nekilátnának a napi termelésnek, elkapom a fejem, és teszek egy lépést hátra. Azzal a lépéssel egyenesen egy mellkasnak ütközök, és az érzelmeim zűrzavarában, előbb pördülök meg és kérek bocsánatot, mielőtt felfognám, hogy Max az.

- Jól vagy drágám? - A terem a kínos szóváltás után, még ha nem is vettem észre, de azonnal kiürült, ezért bármennyire imádkozom, nincs olyan szerencsém, hogy pont Aaron, a terem egyik feléből ne hallja a szóváltást, vagy akár Max becézgetését.

- Persze… Csak Blair, látod Cheryl nélkül is hozza a formáját…

- Ne is törődj vele. - Félszeg mosolyt villant rám, miközben végigsimít az arcomon, én meg szinte automatikusan húzódok el, pedig tudom, hogy fáj Maxnek.

- Maxon Clarke! Amikor azt mondtam elmehettek, úgy értettem, haladéktalanul húzzátok el a csíkot! Mire vársz?

Én mondhatni számítottam Aaron viselkedésére Maxel szemben, de ő aligha. Döbbenten, húzódik el tőlem, és Aaronra bámulva, szerintem éppen azt kérdezi magától, ki az ott, és mit tett a jó fej ofőnkel. De természetesen ő nem Alex és tisztelettudóan felfogja, hogy most mennie kell.

Amint Max elhagyja a termet, elindulok felé. 

- Aaron…

- Heti két alkalom, tekintve, hogy te vagy a legeredményesebb táncos az évfolyamban, elég lesz neked. Ez alatt bőven fel tudsz készülni a vizsgákra. Hozd magaddal a párod is, mert félek, ha kettesben maradnánk, félreérthető lenne…

- Aaron!

- Cameron Russel! Döntött, és én tisztelettel elfogadom, és betartom ígéretem, mi szerint csak a tanárja maradok. Így kérem, viselkedjünk is így egymással. Elmehet…

Nyelek egyet, és bólintok, mivel a szavak nem hagyják el a számat. Azonnal hátat fordítok és kirohanok. Néma csendben 

öltözök át és a suli kijárata felé iramodok. Még az előző problémát próbáltam feldolgozni, de már szembe is jött a következő.

- Maxon Clarke, komolyan??? - Alex megáll előttem, és csalódott arccal, rám meredve, várja válaszom.

- Ez most nem alkalmas Alex… - A földet bámulom, csak arra vágyok, hogy elhúzhassak innen.

- Van fogalmad róla, milyen, hogy telefonon tudom meg, hogy a legjobb barátom, akit szeretek, egy haverommal romantikázik? 

- Egyszer úgy is megtudtad volna Alex. Te is. Mindenki! Most pedig ha nem bánod… megyek.

Elhaladok mellette, de ép kezemért nyúl és vissza tart.

- Cam… - Nem hagyom, hogy befejezze, kirántom a kezem, és hazáig meg sem állok.

SAJNÁLOM!

Elnézést kérek mindenkitől, hogy nyár óta eltűntem, laptopom eltört, az előre megírt részek eltűntek, és az idei évem miatt intézkedni sem tudtam előbb :D Újra írogatom a részeket, szerencsére a vázlatokat papírra vetettem. Szeretném megköszönni, azoknak akik kitartóan napról napra feltekintettek hátha frissítek valamit az oldalon! Ha csak páran vagytok már értetek megéri írni a történetet!!! <3