14. Vissza a helyünkre

14. Vissza a helyünkre

Bár nem fogadtam a hívásokat, sehogy sem úszhatom meg ezt az egyetlen egy pénteki napot. Be kell mennem, és bármennyire szégyellem magam, szembe kell néznem mindenkivel.
Alex haragszik, Aaron haragszik, Sasha és Ronnie miután kinyomtam a hívásaikat biztosan haragszanak. És Maxon...hát Max felől nem tudok semmit sem, de gondolom, ő sem repes, azért amiért ott hagytam a nap közepén.
De persze minden variációmat megcáfolva az utcára kilépve, azonnal észre veszem. Karba tett kézzel a falat támasztja, sötétzöld kapucnis felső van rajta, amiből épphogy kikandikál kusza sötét haja. Szerény véleményem szerint, olyan látványt nyújt, hogy minden ép elméjű velem egy korú lány szívesen beletúrna abba a hajba.
- Azért ennyire nincs jó idő… - Motyogom, kissé feszengve, egyik lábamról a másikra állva, fogalmam sincs, milyen hangulatban van.
Max mintha észre sem venné zavarom, magához húz és megcsókol. Megkönnyebbült sóhajjal viszonzom csókját, miközben ujjaimat felfuttatom a nyakán egészen a kapucni alá, enyhén meghúzva a hajszálait.
Egy pillanatra elfelejtek mindent ami nyomaszt, és újra eszembe jut, hogy miért is őt választottam. Még sosem kért számon semmiért…
- Hűha, örülök, hogy látlak. - Szuszogja nagy nehezen elszakadva tőlem.
- Nem akarod leszedni a fejem? - Kérdem felvont szemöldökkel.
- Mert eltűntél, és nem hívtál? Nem…úgy hiszem nagy lány vagy, és szólsz, ha nagy baj van.
Elnevetem magam, és újra magamhoz húzom, átkarolva a nyakát.
- Túl jó vagy hozzám…- Kibukik belőlem, és azonnal rádöbbenek, hogy ennél jobban semmi sem jellemzi, azt amit igazából érzek.

- A telefont felvenni nagyapám fogja? - Sasha azonnal nekem ront, épp, hogy fél lábamat betettem a terembe.
Elengedem Max kezét, ő pedig mosolyogva elslisszol mögöttem. Max nem volt különösebben mérges, nem is kérdezett semmit, állítása szerint, mert megbízik bennem. De azért pontosan tudta, hogy Sasha mindenki helyett eléggé ki lesz akadva. Joggal, hiszen sosem marad titkunk egymás előtt.
- Jó reggelt neked is! - Bármennyire is fújtat, nem veszem komolyan, teljes meggyőződésem, hogy meg fogja érteni, amint elmondom az egészet.
- Ne viccelődj velem Cameron, nagyon nem vicces! Aggódtunk!
- Majd elmondom, bocsánat tényleg, de ezt egyedül kellett átgondolnom.
- Akár most is elmondhatod.
- Mindjárt csöngetnek…
- Mindjárt felrobbanok! Hess ki! - Ahogy a szavamba vág, azonnal megindul a folyosóra, én pedig komótosan kószálok utána, hátha megszólal a csengő, de a karomnál fogva rángat tovább, így egész gyorsan a folyosó üresedő szélére érünk, és még csak a csengő sem szólal meg. Pech…
- Szóval?
- Szóval…én elcsesztem...
- Elcseszted. Kétlem, de mondjad.
- Én hülye azt hittem, ha Maxel próbálkozok, akkor senkit nem bántok meg. De Aaron amint megtudta, tudod óra végén…mikor kettesben maradtunk…úgy beszélt velem, mint valami kutyával.
- Mit mondott?! - Értetlen arckifejezéssel néz rám, kicsit másfajta idegesség uralkodik rajta el, felém nyúl, nyugtatóan végig simít a vállamon. Tudom jól, hogy a hangom már nem az igazi, és a szemeim is gyengébb képet mutatnak a világról.
- Nem mondott igazán semmit, csupán annyit, hogy ha így állunk, akkor viselkedjek vele tanárhoz illően, ő pedig tanárként végzi a dolgát.
- Lelki terror… - Csalódottan a fejét rázza, de én sem számítottam ilyenre.
- Mérges volt, Max miatt.
- Nem Camy, te ennél erősebb vagy. Volt még valami igaz?
- Alex rámtámadt, kérdőre vont, hogy miért éppen Max…
- És ezután mentél haza? - bólintok, lehunyom a szemem, gondolatban újraélem a tegnapi napot.
- Ribancnak érzem magam! És Aaron, Alex, Cherylék…mind mind ezt igazolják!
Hangom visszhangzik a folyosón, a csengő folytja el hangom. de én már csak a mellkasom rázkódását, és a fülembe dobogó szívverésemet hallom, tompán érzem Sasha ölelését magam körül.
Hosszú percek telnek el, mire lenyugszom.
- Becsöngettek… - Szipogom, a könnyeimet törölgetve.
- Mr. Hyde miatt vagy itt, ha nem tetszik neki, hogy késünk, majd megmondom neki, hogy…. hát, hogy bekaphatja.
Gyengén elnevetem magam, és kiegyenesedve megigazítom a ruhám, Sasha int, és megindulok vele a terem felé.
Én tétovázom, de ő lerántja a kilincset, szinte beesek az ajtón mögötte. Minden szempár ránk szegeződik, köztük Aaroné is.
Aaron mintha valami epés megjegyzéses gondolkozott volna, viszont, ahogy jobban végigmér, meggondolja magát. Arca enyhén eltorzul, tisztán látja kisírt szemeimet, ezért mielőtt még én elfordíthatnám a fejem, ő teszi azt.
- Üljetek le… - Motyogja, a jegyzeteit kutatja hirtelen. Nyilvánvalóan nem kell neki onnan semmi, mégis inkább azzal foglalkozik, minthogy továbbra is a szemembe nézzen.
Egyenes háttal a helyemre sietek, többen kérdőn néznek rám, de rajtam csak egy hamis mosoly játszik.

Az óra újra a helyére rázódik, én pedig lassan körbenézek a teremben. Két dolog azonnal feltűnik. Alex megint nem jelent meg, és nem feltétlen miattam, inkább Mr. Hyde miatt nem lelkesedik az első órákért.
A másik dolog pedig… jobban felzaklat, mint kéne. Cheryl újra a teremben ül velünk.
Egyszerre leszek ideges, és kétségbeesett. Egész jól összejött ez a nap. Aaront próbálom szuggerálni, hogy legalább jelezni tudjam, baj van, de ő mindenáron kerüli a szemkontaktust, Cheryl pedig teljes magabiztossággal továbbra is kelletve magát, csüng Aaron szavain. Remek.
Egészen óra végéig abban a tudatban ülök tovább, hogy jelenléténél jobban semmi sem tud irritálni…
- Tanár úr, nem akar az utolsó öt percben egy játékot játszani? - Cheryl a szempilláit rebegtetve a tanár urat bámulja, zavartalanul, mintha nem tett volna semmit. Továbbra is felhőtlenül flörtöl vele…Hát én mindjárt pofán nyomom.
Aaron kissé megrökönyödik, felvont szemöldökkel kíváncsian fordul Cheryl felé.
- Mégis milyen játékra gondoltál?
- Szerintem papás mamásra! - Ordítja be Thomas, az egyébként helyt álló poénját, amit mindenki nevetve díjaz, én pedig személy szerint megint nem állom meg, folytatom.
- Ilyen nyomott pofával nem lennék senkinek az anyja. - Cheryl csapatán kívül mindenki más egyet ért, az őrjöngéssé vált nevetés igazol ebben.
- Miről beszélsz, nincs is benyomva…- Cheryl teljes zavarában épp, hogy kimakogja, amit akar, de gyenge próbálkozás, egy állítólagos méhkirálynőtől. Feldühít.
- Adj egy percet, megoldom! - felpattanok a székemről, egyik kezemmel az asztalra csapok, a székem hátra dől, a röhögés nem nyugszik az osztályban, mégis egyszerre hárman jönnek, és fognak le.
Ronnie, Sasha, és Sam.
- Elég legyen, üljetek vissza!!! - Aaron elordítja magát, a lányok összerezzennek mellettem, de én izzó szemekkel nézek Aaron szemeibe. Ő is engem néz, nyel egyet, látja rajtam, hogy túl messzire ment.
Így Cheryl vigyorgó arcát látva most a ringyó teljesen meg van győződve arról, hogy a tanár úr, őt védte.
- Esküszöm, hogy ártatlan amit mondani akarok. A javaslatom, hogy mindenki vegyen elő egy lapot és írjon két nevet, az első legyen olyan, aki kedves számára, és egyet akit kevésbé szívlel. Ne egész neveket írjunk, csak egy betűt, mindegy, hogy keresztnév vagy a vezetéknév kezdőbetűje. Húzzunk és találgassunk, ki írhatta.
Aaron sóhajt, unottan néz végig az osztályon.
- Legyen, lapokat elő.
- A tanár úr is játsszon velünk. - Cheryl csak nem hagyja abba. Nem adja fel, hát persze!
A szememet forgatva visszaereszkedek a helyemre, sérült kezemet az ölembe tartva.
Ahogy látom senkinek nincs kedve ehhez, de egytől egyig mindenki tépett lapot, és gondolkodás nélkül lefirkantott két betűt a lapra. Sorban mindenki a tanári asztal felé viszi a gondosan összehajtott lapját, így én sem teszek másképp. A felső sorba, először egy A betűt írok, amit áthúzom…nem Aaron, írok helyette, egy M betűt, hiszen Maxel járok…De újra áthúzom, és végül Alex miatt újra egy A betű kerül oda…az alsó sorba azonnal oda írom Ms. Nyomottpofa kezdőbetűjét.
Utolsóként viszem ki a lapot, s mire az asztalra helyezem, már akad jelentkező a húzásra.
A padomon könyökölve várom az utolsó percek végét. Magamban gúnyosan mosolygok, hiszen a kedvenc tantárgyamról van szó, mégis érdekes mód mostanság alig várom a csengetéseket.
- Tanár úr! Ezen a lapon két monogram van. Felolvashatom? - Ez most komoly Blair? Te se vagy semmi…
- Igen Blair, azt én írtam, olvasd nyugodtan.
- Az első C. R. - A szívem megáll egy pillanatra, hiába minden veszekedés, én vagyok az ugye? Most az egyszer tágra nyílt szemekkel figyelem Blair minden szavát, aki zavarodottan nézi a másik két betűt. - A második is C. R…
Kicsöngetnek, vége a játéknak. Így Aaron lapjára nem kapunk választ.
Szembe tűnik Cheryl elégedett vigyora, mire én még az eddiginél is jobban összezavarodok. Ez valami vicc? Cheryl Ross… Cameron Russel…Hol áll a nevem?