15. Tisztázzuk
Elegem van!!!
Már mindenki elhagyja a termet mire én felkelek az asztaltól. Tiszta haraggal lépek Aaron felé.
- Elegem van belőled! Ne játszadozz! Miért voltál ott azon a bulin péntek este?
- Hűha, ma nagyon hisztis Ms. Russel.
- Az enyhe kifejezés Mr. Hyde… úgyhogy legyen szíves válaszolni…Elmúlt a rózsaszín köd, szóval, ideje az igazat mondani…
Meglepettségét csöppet sem próbálja palástolni, de mindenféle gond nélkül belekezd.
- Régen látott ismerősöm meghívott, hogy beszélgessünk, de mire odaértem szétcsapta magát. Utálom az ilyen bulikat ezért indulni készültem, de aztán megláttam egy józan lányt a zűrzavar közepén, akinek a kezében egy könyv volt…nem is akármilyen.
- Lényegtelen…nem ismertük egymást annyira, hogy a karrierjét kockáztassa…miért folytatta?
- Te is szívesen benne voltál, ha jól tudom… - Ingerülten közelebb lép hozzám, látom, hogy egyáltalán nincs ínyére ez a beszélgetés.
- Nem az én állásom forog kockán, és nem én kerülhetek börtönbe, kiskorú megrontásáért…
- Fenyegetsz? - Felvont szemöldökkel fürkész, szinte tapintható a döbbenet rajta.
- Dehogy…csak próbálom megérteni, mi volt ez a nagy szerelem, meg, a jaj még nem találkoztam ilyen lánnyal szöveg. Ugyanis egy rohadt estét töltöttünk együtt.
Először azt hiszem, azonnal robbanni fog, de aztán hangosan elneveti magát, az asztalon támasztja meg rázkódó testét. Még mindig hatással van rám.
- Hát kicsikém ezt úgy nevezik, szerelem első látásra.
- Ilyen nem létezik...- Aaron most abba hagyja a nevetést, újra kiegyenesedik.
- Úgy gondolod? - Ráncolja a homlokát.
- Úgy bizony. Nem olyan vészesen idősebb nálam, de egy kapcsolathoz eléggé… ezért újra megkérdezem, mi volt ez az egész? Mennyi része volt hazugság?
Néma csönd áll be, nem kapok választ, látom rajta, hogy erősen gondolkozik, fájdalmat látok az arcán átsuhanni, de egy pillanat alatt eltűnik, és újra csak a pókerarcot látom.
- Minden az volt. Gondoltam, így nagyon könnyen az ágyamba landolsz. Miután kiderült, hogy a diákom vagy, csak még izgatóbb volt a tudat, hogy megszerezhetlek. - Egy kis szünetet tart, a számhoz kapok a nyers megfogalmazáson, látja rajtam, hogy mindjárt bőgök, de folytatja. - Hát ez az igazság, te akartad… - A mondat végére már érzem a könnyeket az arcomon, ezért amilyen gyorsan csak tudom, megtörlöm a szemem, és nem engedek többet végiggördülni az arcomon. Ez volt az utolsó csepp könny. És az utolsó csepp a pohárban.
Egy lépést teszek felé, és ép kezemet már lendítem is. Az arcán csattan a pofonom, Aaron oldalra fordított fejjel és lehunyt szemmel marad, úgy, ahogy a pofont kapta.
Kissé felszisszen, összeszorítja a szemét, de nem szólal meg.
Helyes.
Nem méltatom több szóra, mondatra, de még egy másodpercre sem, kivonulok a teremből. Hát, viszlát táncon tanár úr…
A többiek az folyosón várnak, mosolyt erőltetve magamra odalépek hozzájuk. Ronnie gyanúsan végigmér, majd összevont szemöldökkel ölel magához.
- Mindig lemaradsz…mi történt? - Viszonzom az ölelését, s ahogy a válla fölött előre tekintek, látom, hogy mindenki minket néz. Max, Sasha, Cory, Adam, és Sam is..
- Lehetséges, hogy nehezebben megy majd a pótló óra a kezem miatt… felkészülök a legrosszabbra…
- Nem fogsz megbukni. Nincs az az Isten, hogy neked ne menjen. - Hát persze… aki tanítja az az exem, akivel pedig táncolnom kéne, azzal pedig folyamatosan harcolok. Jó kilátások.
- Össze kell kaparnom Alexet…
- Itt az esély… - Ronnie a hátam mögé biccent, és én azonnal követem az irányt. Alex közeledik felénk a folyosón, eléggé megviselt arccal és testtartással.
Gyorsan a lányokra tekintek, újra eszembe jut, hogy Ronnie, nem tud Aaronról, Sasha pedig Alex próbálkozásáról, és nem is szándékozom a dolgokat szétosztani, az egyiket ezzel, a másik dolgot azzal megosztani.
- Hétvégén aludjatok nálam… - Bököm ki hirtelen, mire a két legjobb barátnőm összenéz, de szinte rögtön utána rávágják, hogy ’okés.
Sasha teljesen kivirul az ötlettől, szokásához híven hiperaktívan ugrálni kezd Cory előtt, hogy tudassa vele mennyire is örül a ’pizsibulinak.
Ronnie a szemét forgatva int nekem, majd Adam kezét megfogva ott hagy, Maxel és Alexal… Gyors pillantást ejtek meg Max felé, mire ő megértően elmosolyodik, és egy apró puszit ad a homlokomra mielőtt a többiek után megy, az órára.
Visszafordulok, Alex irányába, aki kissé feszengve áll meg előttem. Önkéntelenül megrázom a fejem, jelezve, hogy az sem érdekel, ha ölnénk egymást, akkor is fontos számomra. A nyakát átkarolva ölelem át, s bár ő egy pillanatra nem tud mit kezdeni a helyzettel, lassan viszonozza ölelésem.
- Nincs kedved ellógni a napot?
Alex felnevet, óvatosan elhúzódik tőlem.
- De hisz csak most jöttem…
- Igen, de a pokolba kívánom az egész napot, és van is mit megbeszélnünk…
- Mi az Isten van velünk Camy… a suli legjobb tanulói közé tartoztunk, most meg úgy lépünk le, nap mint nap, mintha semmit sem jelentene…
- Családi háttér, depresszió, kialvatlanság, körülmények, irritáló emberek….
Újra felnevet, maga előtt tolva megindít a kijárat felé.
- Jól van Camy, megértettem…
Amint leülök Alex mellé a padra, belekortyolok a forró csokimba.
- Szóval Maxon…
- Alex, kérlek…
- Jó fej srác, tényleg… Sajnálom, amiért idióta voltam…
Alexal egymás szemébe nézünk, őszinte megbánást látok rajta.
- Miattam nem jöttél be? Kerültél?
- Nem, dehogy. Ennek egy teljesen más oka van… Otthon nem fényes a helyzet…
- Nem mondod, hogy…
- De, bizony, áll a bál.
- Arról, volt szó, hogy kibékültek.
- Most meg, megint válnak. Engem nem érdekelne, de a húgom, legutóbb megszökött, most meg újra ezt kell hallgatnia. Félek, hogy hülyeséget csinál, ezért annyit törődök, vele amennyit csak lehet. Én viszem iskolába, és legtöbbször ezért kések.
- Mindenki azt hiszi, Mr. Hyde a bajod…
- Leginkább az nem érdekel, hogy ő mit gondol, mikor lassan nem lesz hova mennünk a testvéremmel…
Sokkolva fürkészem az arcát, de ő nem néz felém, mintha szégyellnie kéne azt, amiről nem ő tehet.
- Alex, te egy csodálatos ember vagy…Hidd el, engem sem érdekel, hogy mit mondanak rólad, nem ismernek úgy, mint én… - Egy pillanatra belém fagy a szó, hiszen nem mondhatom neki, hogy minden rendben lesz, az ilyenkor csak olaj a tűzre. Viszont… - Rám mindig számíthatsz… számíthattok Rosieval.
Elmosolyodik, újra a szemembe néz.
- Köszönöm… - Suttogja, szinte fájdalmasan szomorú tekintettel.
- A bátyám amúgy is bír téged…
Újra nevet. Hála az égnek.
- Igen, de csak mert azt hiszi, hogy én nem akarlak megdugni téged…
- Alex!!! Jézusom! - Felháborodva rácsapok a kezére, majd duzzogva arrébb csúszok a padon.
- Most mi van?! Ő mondta… Amúgy is, ne csodálkozz, hogy a pasiknak vannak ilyen szándékaik veled. Komolyan, a tánc az csak jót tett az alakodnak.
Továbbra is az ellenkező irányba nézek, ezúttal válasz nélkül hagyva őt.
- Camy, mégis mi zavar jobban. Az, hogy Evan tévedett, vagy, hogy, kimondtam?
Iszok a forró csokiból, majd rá emelem tekintetem, megejtve egy apró mosolyt.
- Igazából egyik sem…örülök, hogy tisztáztuk.
Már mindenki elhagyja a termet mire én felkelek az asztaltól. Tiszta haraggal lépek Aaron felé.
- Elegem van belőled! Ne játszadozz! Miért voltál ott azon a bulin péntek este?
- Hűha, ma nagyon hisztis Ms. Russel.
- Az enyhe kifejezés Mr. Hyde… úgyhogy legyen szíves válaszolni…Elmúlt a rózsaszín köd, szóval, ideje az igazat mondani…
Meglepettségét csöppet sem próbálja palástolni, de mindenféle gond nélkül belekezd.
- Régen látott ismerősöm meghívott, hogy beszélgessünk, de mire odaértem szétcsapta magát. Utálom az ilyen bulikat ezért indulni készültem, de aztán megláttam egy józan lányt a zűrzavar közepén, akinek a kezében egy könyv volt…nem is akármilyen.
- Lényegtelen…nem ismertük egymást annyira, hogy a karrierjét kockáztassa…miért folytatta?
- Te is szívesen benne voltál, ha jól tudom… - Ingerülten közelebb lép hozzám, látom, hogy egyáltalán nincs ínyére ez a beszélgetés.
- Nem az én állásom forog kockán, és nem én kerülhetek börtönbe, kiskorú megrontásáért…
- Fenyegetsz? - Felvont szemöldökkel fürkész, szinte tapintható a döbbenet rajta.
- Dehogy…csak próbálom megérteni, mi volt ez a nagy szerelem, meg, a jaj még nem találkoztam ilyen lánnyal szöveg. Ugyanis egy rohadt estét töltöttünk együtt.
Először azt hiszem, azonnal robbanni fog, de aztán hangosan elneveti magát, az asztalon támasztja meg rázkódó testét. Még mindig hatással van rám.
- Hát kicsikém ezt úgy nevezik, szerelem első látásra.
- Ilyen nem létezik...- Aaron most abba hagyja a nevetést, újra kiegyenesedik.
- Úgy gondolod? - Ráncolja a homlokát.
- Úgy bizony. Nem olyan vészesen idősebb nálam, de egy kapcsolathoz eléggé… ezért újra megkérdezem, mi volt ez az egész? Mennyi része volt hazugság?
Néma csönd áll be, nem kapok választ, látom rajta, hogy erősen gondolkozik, fájdalmat látok az arcán átsuhanni, de egy pillanat alatt eltűnik, és újra csak a pókerarcot látom.
- Minden az volt. Gondoltam, így nagyon könnyen az ágyamba landolsz. Miután kiderült, hogy a diákom vagy, csak még izgatóbb volt a tudat, hogy megszerezhetlek. - Egy kis szünetet tart, a számhoz kapok a nyers megfogalmazáson, látja rajtam, hogy mindjárt bőgök, de folytatja. - Hát ez az igazság, te akartad… - A mondat végére már érzem a könnyeket az arcomon, ezért amilyen gyorsan csak tudom, megtörlöm a szemem, és nem engedek többet végiggördülni az arcomon. Ez volt az utolsó csepp könny. És az utolsó csepp a pohárban.
Egy lépést teszek felé, és ép kezemet már lendítem is. Az arcán csattan a pofonom, Aaron oldalra fordított fejjel és lehunyt szemmel marad, úgy, ahogy a pofont kapta.
Kissé felszisszen, összeszorítja a szemét, de nem szólal meg.
Helyes.
Nem méltatom több szóra, mondatra, de még egy másodpercre sem, kivonulok a teremből. Hát, viszlát táncon tanár úr…
A többiek az folyosón várnak, mosolyt erőltetve magamra odalépek hozzájuk. Ronnie gyanúsan végigmér, majd összevont szemöldökkel ölel magához.
- Mindig lemaradsz…mi történt? - Viszonzom az ölelését, s ahogy a válla fölött előre tekintek, látom, hogy mindenki minket néz. Max, Sasha, Cory, Adam, és Sam is..
- Lehetséges, hogy nehezebben megy majd a pótló óra a kezem miatt… felkészülök a legrosszabbra…
- Nem fogsz megbukni. Nincs az az Isten, hogy neked ne menjen. - Hát persze… aki tanítja az az exem, akivel pedig táncolnom kéne, azzal pedig folyamatosan harcolok. Jó kilátások.
- Össze kell kaparnom Alexet…
- Itt az esély… - Ronnie a hátam mögé biccent, és én azonnal követem az irányt. Alex közeledik felénk a folyosón, eléggé megviselt arccal és testtartással.
Gyorsan a lányokra tekintek, újra eszembe jut, hogy Ronnie, nem tud Aaronról, Sasha pedig Alex próbálkozásáról, és nem is szándékozom a dolgokat szétosztani, az egyiket ezzel, a másik dolgot azzal megosztani.
- Hétvégén aludjatok nálam… - Bököm ki hirtelen, mire a két legjobb barátnőm összenéz, de szinte rögtön utána rávágják, hogy ’okés.
Sasha teljesen kivirul az ötlettől, szokásához híven hiperaktívan ugrálni kezd Cory előtt, hogy tudassa vele mennyire is örül a ’pizsibulinak.
Ronnie a szemét forgatva int nekem, majd Adam kezét megfogva ott hagy, Maxel és Alexal… Gyors pillantást ejtek meg Max felé, mire ő megértően elmosolyodik, és egy apró puszit ad a homlokomra mielőtt a többiek után megy, az órára.
Visszafordulok, Alex irányába, aki kissé feszengve áll meg előttem. Önkéntelenül megrázom a fejem, jelezve, hogy az sem érdekel, ha ölnénk egymást, akkor is fontos számomra. A nyakát átkarolva ölelem át, s bár ő egy pillanatra nem tud mit kezdeni a helyzettel, lassan viszonozza ölelésem.
- Nincs kedved ellógni a napot?
Alex felnevet, óvatosan elhúzódik tőlem.
- De hisz csak most jöttem…
- Igen, de a pokolba kívánom az egész napot, és van is mit megbeszélnünk…
- Mi az Isten van velünk Camy… a suli legjobb tanulói közé tartoztunk, most meg úgy lépünk le, nap mint nap, mintha semmit sem jelentene…
- Családi háttér, depresszió, kialvatlanság, körülmények, irritáló emberek….
Újra felnevet, maga előtt tolva megindít a kijárat felé.
- Jól van Camy, megértettem…
Amint leülök Alex mellé a padra, belekortyolok a forró csokimba.
- Szóval Maxon…
- Alex, kérlek…
- Jó fej srác, tényleg… Sajnálom, amiért idióta voltam…
Alexal egymás szemébe nézünk, őszinte megbánást látok rajta.
- Miattam nem jöttél be? Kerültél?
- Nem, dehogy. Ennek egy teljesen más oka van… Otthon nem fényes a helyzet…
- Nem mondod, hogy…
- De, bizony, áll a bál.
- Arról, volt szó, hogy kibékültek.
- Most meg, megint válnak. Engem nem érdekelne, de a húgom, legutóbb megszökött, most meg újra ezt kell hallgatnia. Félek, hogy hülyeséget csinál, ezért annyit törődök, vele amennyit csak lehet. Én viszem iskolába, és legtöbbször ezért kések.
- Mindenki azt hiszi, Mr. Hyde a bajod…
- Leginkább az nem érdekel, hogy ő mit gondol, mikor lassan nem lesz hova mennünk a testvéremmel…
Sokkolva fürkészem az arcát, de ő nem néz felém, mintha szégyellnie kéne azt, amiről nem ő tehet.
- Alex, te egy csodálatos ember vagy…Hidd el, engem sem érdekel, hogy mit mondanak rólad, nem ismernek úgy, mint én… - Egy pillanatra belém fagy a szó, hiszen nem mondhatom neki, hogy minden rendben lesz, az ilyenkor csak olaj a tűzre. Viszont… - Rám mindig számíthatsz… számíthattok Rosieval.
Elmosolyodik, újra a szemembe néz.
- Köszönöm… - Suttogja, szinte fájdalmasan szomorú tekintettel.
- A bátyám amúgy is bír téged…
Újra nevet. Hála az égnek.
- Igen, de csak mert azt hiszi, hogy én nem akarlak megdugni téged…
- Alex!!! Jézusom! - Felháborodva rácsapok a kezére, majd duzzogva arrébb csúszok a padon.
- Most mi van?! Ő mondta… Amúgy is, ne csodálkozz, hogy a pasiknak vannak ilyen szándékaik veled. Komolyan, a tánc az csak jót tett az alakodnak.
Továbbra is az ellenkező irányba nézek, ezúttal válasz nélkül hagyva őt.
- Camy, mégis mi zavar jobban. Az, hogy Evan tévedett, vagy, hogy, kimondtam?
Iszok a forró csokiból, majd rá emelem tekintetem, megejtve egy apró mosolyt.
- Igazából egyik sem…örülök, hogy tisztáztuk.
