05.Megszokott
Túl puha az ágy.
Hirtelen felülök az ágyban, és zihálva nézek körbe. Ez nem az én szobám. Ez rohadtul nem az enyém.
Lecsúszik a takaró a felsőtestemről és megnyugvással tölt el, hogy van rajtam ruha. Persze ez nem jelent szinte semmit. Kipattanok az ágyból és óvatosan nyitogatom az ajtókat, de csak ruhás szekrényeket találok, mire én egyre mérgesebben csapom vissza őket. A következő ajtót már szinte feltépem, s ekkor egy meztelen felsőtesttel és egy döbbent szempárral találom szembe magam. Ha ő döbbent, akkor én nem tudom mi vagyok amikor visítva visszacsapom az ajtót rá, és visszaszaladok az ágyhoz, hogy belevetődhessek, magamra húzva a takarót. Álmodok. Tuti nem történik ez meg velem.
- Hé Cam minden rendben kicsim?
Lerántom magamról a takarót, és félszegen meredek a félmeztelen Aaronra. Egy kicseszett alsónadrág van rajta. Rajtam meg egy póló, ami nem igazán takarja a fenekem, a bugyi nem került le rólam. Ugye?
Nem ittam, mégis túl álomszerű az egész. A könyvtárban voltam, majd megjelent és csókolóztunk, kisurrantunk a suliból, és valahogy itt lyukadtunk ki. Aha, és az ágyban került le róla a nyakkendő és az ing. Tudom, mert ugyan ott van ahova én hajítottam az este.
- Lefeküdtünk?
- Hát nem emlékszel? - Az ágy széléhez sétál, de, hogy mit csinál, ezután nem tudom pontosan, mert olyan szorosan próbálom behunyni a szemem és elbújni amennyire csak lehet. Ha minden igaz, oda dobtam magam a tanáromnak az éjszaka. Érzem, hogy besüpped a puha ágy matrac alatta, s mikor kinyitom kék szemem az ő mélykékjeivel találja szembe magát. Mr. Hyde fölöttem két oldalt támasztja magát, teste az enyémen pihen. Hihetetlen érzés. De nem szabadott volna.
Újra olyan mérhetetlenül szexin összevonja a szemöldökét.
- Azt hiszed, kihasználnálak, vagy olyasmire kérnélek, amire még nem vagy készen? Nem történt semmi, csak kicsit elütöttük az időt ruhástul az ágyban. Ha lefeküdtünk volna, arra hidd el emlékeznél.
- Már kezdtem elhinni te! - Rácsapok a kezére és ficánkolni kezdek, de teste erősen a matrachoz szegez, és ezzel csak azt érem el, hogy bár nem történt semmi, kezdem érezni eléggé felkészült, és bármikor megtörténhetne. Két kezemet a fejem fölé szegezi és várja, hogy lenyugodjak.
Óvatosan kifújom a levegőt. Ő pedig lecsúsztatja az egyik kezét a derekamig a másikkal pedig egy kósza szőke haj tincsemet fogja az ujjai közé.
- Gyönyörű vagy
Válasz helyett elmosolyodom, csöndben élvezem a látványt.
- És tudod nagyon izgatóan szedted le rólam a ruhákat...
Arcomról lehervad a mosoly, és rákvörössé vedlek. Belehalok a szégyenbe. De persze a nyugtalanító gondolatok nem egyedül járnak, és épp most a "suli mit szólna ehhez" című fejezet ugrik be lelki szemeim előtt.
Jaj, a suli!
- Jézusom, menyi az idő??
- Ne aggódj Cam, ha késésben lennél szerintem a tanárod sem lenne itt, akivel az első órád van.
- Haza kell ugranom, nem mehetek ugyanabban a ruhában iskolába, kissé gyanús. Várj, veled van az első órám?
- Eldoblak, ne aggódj, csak készülj el, a harmadik ajtó, amit majdnem felszedtél az lesz a fürdőszoba. De én is segíthetek, ha kell. - Elégedett mosolyt vet rám. Én pimaszságát mindössze egy hosszú csókkal ajándékozom. Lemászik rólam, én pedig mint akit kilőttek berohanok a fürdőszobába a cuccaimmal. Tuti nézte a fenekem.
Tíz perc elteltével indulásra készen lépek ki a fürdőszobából, Aaron épp a nyakkendőjét igazítja. Hirtelen eláraszt a vágy, hogy megcsókoljam, de nagyon nehezemre esik elhinni, hogy meg is tehetem. Odalépek elé, ő kíváncsian néz le rám. A nyakkendőjéhez nyúlok, megigazítom neki, majd tenyereim közé veszem borostás arcát, és magam felé húzom, ő pedig készségesen enged nekem. Megcsókolom remélve nem tapadt rá semmi a rúzsomból. Eszembe jut, hogy miért is kentem magamra és öltöztem fel. Haza kell mennem. Elhúzódom és sietve elindulok a bejárati ajtó felé, szinte rohanok, de ő miután zárja a házat, könnyen utolér. A ház elé érve megtorpanok.
- Merre tovább, busz?
Felvont szemmel néz rám, kábé úgy, mint aki nem tudja mi bajom. Majd megnyom egy gombot a kezében lévő kulcscsomón és az előttem álló kocsik sokaságából egy fekete Aston Martin lámpája éled fel. Ma már számolni se tudom hanyadszorra kapok kisebb sokkot. Jóképű, és gazdag? Hát persze.
- Tulajdonképpen mi dolgom veled? - Tényleg hangosan mondtam?
Felmordul, és sértődötten elindul az autó felé, majd kinyitja nekem az ajtót. Miután beültem, gyorsan megkerüli az autót beül mellém, és beizzítja a motort. Csodálatos hangja van.
- Tulajdonképpen miért vagy tanár? - Erre sem kapok választ.
Az utat gyorsan és csendben tesszük meg. Mikor a házunkhoz érünk, kipattanok és az bejárati ajtónkhoz lépek, gyorsan bekopogok. Idegesen nézek a hátam mögé, mert tudom, hogy követ, és fogalmam sincs mit mondok miért vagyok vele, és, hogy ki ő. Mellém áll megtartva a kellő távolságot. Látom, ahogy elmosolyodik, feszültségem enyhül azonnal amint egymás szemébe nézünk.
Anyám nyit ajtót, szinte látni, ahogy leesik egy kő a szívéről. Végignéz rajtam, hogy minden rendben van e, majd tekintete Aaronra siklik, persze homloka egyből ráncba szalad.
- Sziasztok...
- Szia, Anya! Elnézést, hogy most jövök de... - A magyarázkodásom Aaron köhintése szakítja meg.
- Jó reggelt, elnézést maga biztos Mrs. Russel!
- Igen, az volnék - motyogja édesanyám, még mindig nem érti miért van itt Aaron.
- Aaron Hyde vagyok, a lánya új irodalom tanára. - Ez így eddig szép és jó, de mit keres itt velem, miután kimaradtam egy éjszakát 17 évesen. - És persze az új osztályfőnök is én leszek.
Kezet nyújt édesanyámnak mire ő már sokkal készségesebben szinte csillogó szemmel kezet ráz vele.
- Ó, hát örvendek. Miben segíthetek?
- Tegnap volt az első irodalom órám az iskolában, és úgy látszik egyből érdekfeszítő témákba vágtam bele. Cameron órák után rögtön a könyvtárba ment kicsit utánanézni a dolgoknak, de elaludt. Én találtam rá ma reggel. Hazahoztam, hogy fel tudjon készülni, majd ha szabad vissza is viszem, hogy beérjen velem együtt az órámra.
- Hát persze, hálás vagyok. Köszönöm Mr. Hyde
- Hívjon csak Aaronnak
Csak pislogok. Ez komoly? Szemrebbenés nélkül egy konkrét történetet elmondott anyámnak. Mindezt, olyan megnyerő mosollyal minek hatására anyám elhagyta a szokásos idegesítő tulajdonságát, hogy minden után több százszor kérdezzen.
- Gyertek csak be! Cameron siess, ne várakoztasd meg a tanár urat.
Forgatom a szemem, elrohanok anyu mellett egészen fel az emeletig. Rekord gyorsaság alatt átöltözöm és átpakolom a táskám, majd rohanok is vissza.
Aaron áll csak az ajtóban, kérdőn nézek rá mire ő megvonja a vállát.
- Épp a boltba tartott. Az előbb indult el.
- Hát akkor menjünk tanár úr. - incselkedem, majd leakasztom a kulcsom, megragadom Aaron kezét és kivezetem a házból. Csak addig engedem el a kezét, míg a házat kulcsra zárom, de mikor újra a kezéért nyúlok ő átkarolja a derekamat, és lágyan megcsókol. Viszonozom a csókot, de hamar véget is vetek neki, mert ha így haladunk nem érünk be a második órára sem.
- Tanár úr el fogok késni az órámról, és az új tanárnál már most jól fogok kezdeni. - Tiszta szívből elneveti magát, kinyitja az ajtót és beszállunk. Meg tudnám szokni.
Csöngetéskor parkolunk le, de még mindig vannak akik csodálkozva nézik ahogyan kiszállok Aaron kocsijából. Próbálok nem foglalkozni velük, egymás mellett tisztes távolságban sietünk a termünk felé. Amikor a teremhez érünk halk morajlás hallatszik ki, egymásra nézünk, és beharapom az ajkam, ő pedig felmordul. Úgy látszik, tetszik neki ez a mozdulat.
- Ne harapd az ajkad, mert valahogy órát is kell tartanom - suttogja nekem halkan, majd előre tessékel a terembe. Alig tudom rejtegetni mosolyom, így lehajtott fejjel próbálok eljutni a helyemre, ő pedig mögöttem a tanári asztalt veszi célba.
Alex, Ronnie és Sasha, de tulajdonképpen az egész osztály furán néz rám, persze én nyugodtan leülök mintha nem a tanárral érkeztem volna, hanem a terembe ülnék egy jó ideje. Csak egy diák a sok közül. Ezt játszom meg. De én egy ágyból keltem ki ma vele. És ez felháborító tudom, de úgy vigyorgok mint egy vadalma. Megkezdi az órát, elnézést kér a késésért, ott látom a szemében a csintalanságot, ahogy felém néz óvatosan. Mindig is ez volt a kedvenc tantárgyam, de most egész órán csak őt nézem, hogy milyen jóképű, azon gondolkodom milyen jó a teste, és hogy milyen jól csókol. Hogy milyen volt vele kelni, és milyen érzés, titokban együtt lenni. Megszokottá válnak ezek a dolgok majd? Hozzá fogok szokni valaha, hogy ennyire szeretem?
Hirtelen felülök az ágyban, és zihálva nézek körbe. Ez nem az én szobám. Ez rohadtul nem az enyém.
Lecsúszik a takaró a felsőtestemről és megnyugvással tölt el, hogy van rajtam ruha. Persze ez nem jelent szinte semmit. Kipattanok az ágyból és óvatosan nyitogatom az ajtókat, de csak ruhás szekrényeket találok, mire én egyre mérgesebben csapom vissza őket. A következő ajtót már szinte feltépem, s ekkor egy meztelen felsőtesttel és egy döbbent szempárral találom szembe magam. Ha ő döbbent, akkor én nem tudom mi vagyok amikor visítva visszacsapom az ajtót rá, és visszaszaladok az ágyhoz, hogy belevetődhessek, magamra húzva a takarót. Álmodok. Tuti nem történik ez meg velem.
- Hé Cam minden rendben kicsim?
Lerántom magamról a takarót, és félszegen meredek a félmeztelen Aaronra. Egy kicseszett alsónadrág van rajta. Rajtam meg egy póló, ami nem igazán takarja a fenekem, a bugyi nem került le rólam. Ugye?
Nem ittam, mégis túl álomszerű az egész. A könyvtárban voltam, majd megjelent és csókolóztunk, kisurrantunk a suliból, és valahogy itt lyukadtunk ki. Aha, és az ágyban került le róla a nyakkendő és az ing. Tudom, mert ugyan ott van ahova én hajítottam az este.
- Lefeküdtünk?
- Hát nem emlékszel? - Az ágy széléhez sétál, de, hogy mit csinál, ezután nem tudom pontosan, mert olyan szorosan próbálom behunyni a szemem és elbújni amennyire csak lehet. Ha minden igaz, oda dobtam magam a tanáromnak az éjszaka. Érzem, hogy besüpped a puha ágy matrac alatta, s mikor kinyitom kék szemem az ő mélykékjeivel találja szembe magát. Mr. Hyde fölöttem két oldalt támasztja magát, teste az enyémen pihen. Hihetetlen érzés. De nem szabadott volna.
Újra olyan mérhetetlenül szexin összevonja a szemöldökét.
- Azt hiszed, kihasználnálak, vagy olyasmire kérnélek, amire még nem vagy készen? Nem történt semmi, csak kicsit elütöttük az időt ruhástul az ágyban. Ha lefeküdtünk volna, arra hidd el emlékeznél.
- Már kezdtem elhinni te! - Rácsapok a kezére és ficánkolni kezdek, de teste erősen a matrachoz szegez, és ezzel csak azt érem el, hogy bár nem történt semmi, kezdem érezni eléggé felkészült, és bármikor megtörténhetne. Két kezemet a fejem fölé szegezi és várja, hogy lenyugodjak.
Óvatosan kifújom a levegőt. Ő pedig lecsúsztatja az egyik kezét a derekamig a másikkal pedig egy kósza szőke haj tincsemet fogja az ujjai közé.
- Gyönyörű vagy
Válasz helyett elmosolyodom, csöndben élvezem a látványt.
- És tudod nagyon izgatóan szedted le rólam a ruhákat...
Arcomról lehervad a mosoly, és rákvörössé vedlek. Belehalok a szégyenbe. De persze a nyugtalanító gondolatok nem egyedül járnak, és épp most a "suli mit szólna ehhez" című fejezet ugrik be lelki szemeim előtt.
Jaj, a suli!
- Jézusom, menyi az idő??
- Ne aggódj Cam, ha késésben lennél szerintem a tanárod sem lenne itt, akivel az első órád van.
- Haza kell ugranom, nem mehetek ugyanabban a ruhában iskolába, kissé gyanús. Várj, veled van az első órám?
- Eldoblak, ne aggódj, csak készülj el, a harmadik ajtó, amit majdnem felszedtél az lesz a fürdőszoba. De én is segíthetek, ha kell. - Elégedett mosolyt vet rám. Én pimaszságát mindössze egy hosszú csókkal ajándékozom. Lemászik rólam, én pedig mint akit kilőttek berohanok a fürdőszobába a cuccaimmal. Tuti nézte a fenekem.
Tíz perc elteltével indulásra készen lépek ki a fürdőszobából, Aaron épp a nyakkendőjét igazítja. Hirtelen eláraszt a vágy, hogy megcsókoljam, de nagyon nehezemre esik elhinni, hogy meg is tehetem. Odalépek elé, ő kíváncsian néz le rám. A nyakkendőjéhez nyúlok, megigazítom neki, majd tenyereim közé veszem borostás arcát, és magam felé húzom, ő pedig készségesen enged nekem. Megcsókolom remélve nem tapadt rá semmi a rúzsomból. Eszembe jut, hogy miért is kentem magamra és öltöztem fel. Haza kell mennem. Elhúzódom és sietve elindulok a bejárati ajtó felé, szinte rohanok, de ő miután zárja a házat, könnyen utolér. A ház elé érve megtorpanok.
- Merre tovább, busz?
Felvont szemmel néz rám, kábé úgy, mint aki nem tudja mi bajom. Majd megnyom egy gombot a kezében lévő kulcscsomón és az előttem álló kocsik sokaságából egy fekete Aston Martin lámpája éled fel. Ma már számolni se tudom hanyadszorra kapok kisebb sokkot. Jóképű, és gazdag? Hát persze.
- Tulajdonképpen mi dolgom veled? - Tényleg hangosan mondtam?
Felmordul, és sértődötten elindul az autó felé, majd kinyitja nekem az ajtót. Miután beültem, gyorsan megkerüli az autót beül mellém, és beizzítja a motort. Csodálatos hangja van.
- Tulajdonképpen miért vagy tanár? - Erre sem kapok választ.
Az utat gyorsan és csendben tesszük meg. Mikor a házunkhoz érünk, kipattanok és az bejárati ajtónkhoz lépek, gyorsan bekopogok. Idegesen nézek a hátam mögé, mert tudom, hogy követ, és fogalmam sincs mit mondok miért vagyok vele, és, hogy ki ő. Mellém áll megtartva a kellő távolságot. Látom, ahogy elmosolyodik, feszültségem enyhül azonnal amint egymás szemébe nézünk.
Anyám nyit ajtót, szinte látni, ahogy leesik egy kő a szívéről. Végignéz rajtam, hogy minden rendben van e, majd tekintete Aaronra siklik, persze homloka egyből ráncba szalad.
- Sziasztok...
- Szia, Anya! Elnézést, hogy most jövök de... - A magyarázkodásom Aaron köhintése szakítja meg.
- Jó reggelt, elnézést maga biztos Mrs. Russel!
- Igen, az volnék - motyogja édesanyám, még mindig nem érti miért van itt Aaron.
- Aaron Hyde vagyok, a lánya új irodalom tanára. - Ez így eddig szép és jó, de mit keres itt velem, miután kimaradtam egy éjszakát 17 évesen. - És persze az új osztályfőnök is én leszek.
Kezet nyújt édesanyámnak mire ő már sokkal készségesebben szinte csillogó szemmel kezet ráz vele.
- Ó, hát örvendek. Miben segíthetek?
- Tegnap volt az első irodalom órám az iskolában, és úgy látszik egyből érdekfeszítő témákba vágtam bele. Cameron órák után rögtön a könyvtárba ment kicsit utánanézni a dolgoknak, de elaludt. Én találtam rá ma reggel. Hazahoztam, hogy fel tudjon készülni, majd ha szabad vissza is viszem, hogy beérjen velem együtt az órámra.
- Hát persze, hálás vagyok. Köszönöm Mr. Hyde
- Hívjon csak Aaronnak
Csak pislogok. Ez komoly? Szemrebbenés nélkül egy konkrét történetet elmondott anyámnak. Mindezt, olyan megnyerő mosollyal minek hatására anyám elhagyta a szokásos idegesítő tulajdonságát, hogy minden után több százszor kérdezzen.
- Gyertek csak be! Cameron siess, ne várakoztasd meg a tanár urat.
Forgatom a szemem, elrohanok anyu mellett egészen fel az emeletig. Rekord gyorsaság alatt átöltözöm és átpakolom a táskám, majd rohanok is vissza.
Aaron áll csak az ajtóban, kérdőn nézek rá mire ő megvonja a vállát.
- Épp a boltba tartott. Az előbb indult el.
- Hát akkor menjünk tanár úr. - incselkedem, majd leakasztom a kulcsom, megragadom Aaron kezét és kivezetem a házból. Csak addig engedem el a kezét, míg a házat kulcsra zárom, de mikor újra a kezéért nyúlok ő átkarolja a derekamat, és lágyan megcsókol. Viszonozom a csókot, de hamar véget is vetek neki, mert ha így haladunk nem érünk be a második órára sem.
- Tanár úr el fogok késni az órámról, és az új tanárnál már most jól fogok kezdeni. - Tiszta szívből elneveti magát, kinyitja az ajtót és beszállunk. Meg tudnám szokni.
Csöngetéskor parkolunk le, de még mindig vannak akik csodálkozva nézik ahogyan kiszállok Aaron kocsijából. Próbálok nem foglalkozni velük, egymás mellett tisztes távolságban sietünk a termünk felé. Amikor a teremhez érünk halk morajlás hallatszik ki, egymásra nézünk, és beharapom az ajkam, ő pedig felmordul. Úgy látszik, tetszik neki ez a mozdulat.
- Ne harapd az ajkad, mert valahogy órát is kell tartanom - suttogja nekem halkan, majd előre tessékel a terembe. Alig tudom rejtegetni mosolyom, így lehajtott fejjel próbálok eljutni a helyemre, ő pedig mögöttem a tanári asztalt veszi célba.
Alex, Ronnie és Sasha, de tulajdonképpen az egész osztály furán néz rám, persze én nyugodtan leülök mintha nem a tanárral érkeztem volna, hanem a terembe ülnék egy jó ideje. Csak egy diák a sok közül. Ezt játszom meg. De én egy ágyból keltem ki ma vele. És ez felháborító tudom, de úgy vigyorgok mint egy vadalma. Megkezdi az órát, elnézést kér a késésért, ott látom a szemében a csintalanságot, ahogy felém néz óvatosan. Mindig is ez volt a kedvenc tantárgyam, de most egész órán csak őt nézem, hogy milyen jóképű, azon gondolkodom milyen jó a teste, és hogy milyen jól csókol. Hogy milyen volt vele kelni, és milyen érzés, titokban együtt lenni. Megszokottá válnak ezek a dolgok majd? Hozzá fogok szokni valaha, hogy ennyire szeretem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése