01. Kezdetek

01.Kezdetek

Őszintén nem tudom, mi a fenét keresek itt...

Nem igazán vagyok ide való. Akkor, sem ha meggyőzőbben hazudok magamról.

Na, igen... A bátyám partija koleszes és idősebb haverjaival. Király. Igaz sok a jó pasi, de… mind idősebbek.

Brrr...

Már én sem tudom, mióta ülök ezen a kanapén, ide-oda kapkodom a fejem, hátha meglátom a bátyám, és akkor mielőtt még ő látna meg futásnak eredhetek.

Ha Evan meglát, végem. De a haverjai túl részegek, hogy felismerjenek, tehát tőlük aligha kéne tartanom.

Kíváncsiságból jöttem ide, de a kíváncsiságom percről percre tompul ebben a káoszban.
Még egyszer utoljára körbenézek. Látok itt harminc körüli pasikat, de még kiskorúakat is. Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen.
Nagyot sóhajtok úgy döntök, előveszem a könyvem, és belelapozok.

Ügyes vagy Camy, te vagy az egyetlen, aki könyvel, garázdálkodik a buli közepén.
Mindent félretéve elkezdem a könyvet egy idő után már elfelejtek felnézni, körülnézni, keresni a bátyám, már nem foglalkozok az idiótákkal, akik fintorogva, vagy röhögve mennek el mellettem a könyvet látva. Nem zavar meg semmi egészen addig, míg valaki el nem foglalja a kanapé másik felét ezzel kirángatva engem a könyv varázsvilágából.

- Szabad?

Elszakítom tekintetem a könyvről és a hang tulajdonosára nézek. Határozottan jóképű. De valószínű ugyan azt akarja lényegében, mint az elmúlt órákban a többi.

Vállat vonok. Édes mindegy mit mond. De nem könnyítem meg a dolgát.

-A kezedben...

- Egy könyv igen, de gondolom nem ezért jöttél ide. - Becsapom a könyvet.

- Hű, hát köszönöm, ilyet még nem láttam.

Az arc kifejezését látva majdnem elnevetem magam. Ez most szórakozik velem?

- Mit? Könyvet?

- Lányt, aki ezt a könyvet olvasná. - Rám mosolyog, és egy pillanatra elszégyellem magam. Oké. Lehetnék kedvesebb is.

- Sajnálom én csak…

- Semmi gond, én is meg vagyok lepve, hogy lehet itt értelmes és csinos lányokat találni.

Elpirulok, De ahelyett, hogy kerülném a pillantását, egyenesen belenézek a szemébe, ezzel elkövetve a legnagyobb hibám. Belenézek a kék szempárba és érzem, hogy az egész testemen végigfut a meleg. Ha eddig lazán leléphettem volna, hát ezek után biztos lesz pár álmatlan éjszakám.

- Ha ennyire vér fagyasztó társaság vagyok, hagylak olvasni, ígérem. - Vigyorog, felvonja a szemöldökét, várja a reakcióm, tulajdonképpen már olyan régóta bámulhatom, hogy már egy sóhaj is épp elég életjel lenne számára.

Észhez kapok és elnevetem magam, én hülye azt gondolva ezzel megoldom a kínos helyzetem, de nem tudom befogni a szám és már késő is.

- Épp ellenkezőleg, nagyon bejössz…

A szám elé kapom a kezem. Jézusom. Félve nézek rá figyelve a reakcióját. Még csak nem is pislog. Remek elriasztottam.

Már épp elindulnék, mikor hangos nevetésben tör ki.

-Ó igazán? Mi olyan vicces?- Legszívesebben hazarohannék, és a takarót a fejemre húznám.

Hirtelen abbahagyja a nevetést, mélyen a szemembe néz, kezét a térdemre helyezi, és kicsit felém dől.

- Tudsz róla, hogy nagyon édes vagy?- A lélegzetem is elakad, hihetetlenül zavarba jövök, egy szót sem tudok kinyögni. Nem nem tudtam róla.

Arról viszont igen, hogy ilyen pasik csak az álomvilágokban léteznek. Olyanokban ahol, a tizenévesektől kezdve az idősebb korosztályig csorgatják a nyálukat. Kisebb gondot okoznak. A nők felállítják a mércét, és utána, a valóságba visszazuhanva, mindenkit az álompasival versenyeztetnek.
De ez a pasi itt ül előttem...Nagyon veszélyes...És túl tökéletes.