02. Társaság

  02. Társaság

Talán már egy órája sétálunk. De az is lehet, hogy nem. Vele nagyon gyorsan telik az idő. Lassú tempóban haladtunk végig egymás mellet. Mint megtudtam figyelmes, tájékozott, intelligens. Szereti a zenéim, kíváncsi az én nézeteimre. Érdeklődik az irodalom és a történelem iránt. Hideg van, mégsem fázom, valamikor az út felénél megfogta a kezem, azóta el sem eresztette. Meglepő könnyedséggel nyílok meg előtte. Tényleg ilyen, vagy ez csak az első találkozás varázsa? Mert tényleg jól érzem magam vele. Ezért is tölt el hihetetlen csalódással mikor meglátom a mostanra jól megszokott épület közelgő alakját. A zajok és a fények alapján a buli még javában tart. A kíváncsiságomnak hála ma életem eddigi legjobb éjszakáját töltöttem a tökéletes pasival. Pár órája ha ismerem, de olyan mintha mindig is ismertem volna. Tudom ez olyan sablon meg minden, de annyi mindent megtudtam ami alapján vágyom a vele eltöltött időre. Kivéve a nevét...
Az épület oldalánál torpanok meg. Elengedem a kezét, és szembe állok vele. Kérdőn néz rám, felvont szemöldökkel, ami - isten a tanúja rá, hogy - jól áll neki.

- Órák óta együtt vagyunk, még sem tudom a neved. Ez, hogy lehet? - rámosolygok, azért kicsit abszurd az egész, de élvezem.
- Ezt a részt elfelejtettük volna? - Bólintok. Közelebb lépek hozzá, ő magához von és megölel. Behunyom a szemem, és magamba szívom az illatát. Egyszer csak a fülemnél érzem a leheletét, megremegek, fogalmam sincs, mire készül.
- Aaron.- súgja a fülembe, mire elmosolyodom.
- Cameron - elengedem, és a szemébe nézek. - De a legtöbben képtelenek kimondani, érthetetlen okokból, így rám ragadt a Camy.
- Cameron, hm...szörnyen bonyolult. - Gúnyos hangjában érezni, játékra hív, csalogat.
- Ugye? - csillog a szemem a boldogságtól, fülig ér a szám, mintha nem is éltem volna eddig. Jól érzem magam. Vajon ő is így érzi?
Közelebb lép hozzám, én pedig válaszul incselkedve hátra teszek két lépést, újra közelebb lép mire én ismét hátrálok. Ezt egészen addig eljátszom, míg a hátamon meg nem érzem a fal hideg tapintását. Kíváncsian néz rám, már nem vigyorog. Ahogy én sem. A bolondozás helyét most átvette valami igen más. Valami erősebb.
Nagyot nyelek, nincs hova hátrálni már, de egyáltalán akarok? Nem. Lassan közelít, hogy ne tegyek semmi meggondolatlant, hogy biztos legyek mindenben. De én most nagyon meggondolatlan akarok lenni. Jöjjön, aminek jönnie kell.

A falhoz szorít, szorosan hozzám simul, a csípőmnél jár meleg keze, már csak a szánk nem ér össze nagy sajnálatomra. Két kezemet a nyaka köré fonom megadva neki a tökéletes teret. Pillanatok múlva ajkai már az enyémen vannak, behunyom a szemem és reagálok a csókra. Kezei derekamat simogatják a felsőm alatt. Egy pillanatra nyílik el a szám, belesóhajtok a csókba, érzem, nyelvével tapogat, utat adok neki, hogy az rátaláljon az enyémre. Tökéletes az összhang. Akarom őt, és ő is majd felfal engem.
Beletúrok a hajába mire Aaron válaszul még jobban a falhoz szögez csípőjével. Oké. Határozottan érzem, hogy élvezi a csókot. Elégedettséggel tölt el a tudat, de időm sincs felfogni, mert a hátsó ajtó becsapódik. Amilyen gyorsan lehet, szétrebbenünk, mindketten a dühös ajtócsapkodó felé nézünk. Innen a sötétből nem egyértelmű ki az, de az biztos, hogy ő egyértelműen látott mindent. Gyors határozott léptekkel közeledik, és földbe gyökerezik a lábam. Ami nagy hiba, mert most lenne az ideje futásnak eredni. Evan odaér mellénk dühösen rám és Aaronra néz, majd újra rám. Ó igen, a nem kívánt társaság.
- Cameron? Mi a fenét művelsz itt? Normális vagy?
- Nézd Evan, én csak...
- Te csak? Ha valaki bedrogoz? Hogy találsz haza? Vagy ha valaki leitat? Tudod te mit jelent a korhatáros szó? - szúrósan Aaronra néz, de ez őt annyira nem hatja meg.
- Nem volt semmi ilyen szándékom - megvonja a vállát és megfogja a kezem. Hm. Merész. Látom, hogy a bátyámnak szemet szúr, nagyon nagy levegőt vesz, úgy folytatja.
- Hát hogyne. Camy gyere velem haza, kérlek.
- És anyuék? - Fogalmam sincs mi ütött az egyébként mindig laza bátyámba. Talán először lát valakivel?
Nagyot sóhajt. - Nekik nem szólok, fölösleges dráma lenne. Értelmesebb vagy annál, mint, hogy megint végig hallgasd a kis előadásukat. Majd máskor találkoztok, csak ne itt folytassátok, könyörgöm. - Na üdv itthon bátyám, már féltem, hogy a másik éned elnyelt.
Elmosolyodom és gyorsan bólintok mint aki tényleg tudomásul vette a dolgokat. Elengedem Aaron kezét, mire ő visszahúz egy rövid könnyű csókra engem. Ó ez a köszönés tetszik.
- Szia. - elmosolyodom, annak ellenére, hogy ennek itt vége. Ki tudja lesz e folytatása a dolgoknak.
- Jó éjt Cam...
Hátat fordítok neki, és elindulok a bátyám oldalán haza. Még néhányszor hátra pillantok, látom, hogy zsebre tett kézzel néz engem egy ideig, majd elindul az ellenkező irányba. Hazamegy. Ami hihetetlenül jól esik nekem. Úgy érzi nincs keresni valója a bulin tovább. Elvigyorodom. Elképzelem milyen idétlenül nézhetek ki. De már az sem érdekel. Csak egy kicsit boldog vagyok. :)

01. Kezdetek

01.Kezdetek

Őszintén nem tudom, mi a fenét keresek itt...

Nem igazán vagyok ide való. Akkor, sem ha meggyőzőbben hazudok magamról.

Na, igen... A bátyám partija koleszes és idősebb haverjaival. Király. Igaz sok a jó pasi, de… mind idősebbek.

Brrr...

Már én sem tudom, mióta ülök ezen a kanapén, ide-oda kapkodom a fejem, hátha meglátom a bátyám, és akkor mielőtt még ő látna meg futásnak eredhetek.

Ha Evan meglát, végem. De a haverjai túl részegek, hogy felismerjenek, tehát tőlük aligha kéne tartanom.

Kíváncsiságból jöttem ide, de a kíváncsiságom percről percre tompul ebben a káoszban.
Még egyszer utoljára körbenézek. Látok itt harminc körüli pasikat, de még kiskorúakat is. Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen.
Nagyot sóhajtok úgy döntök, előveszem a könyvem, és belelapozok.

Ügyes vagy Camy, te vagy az egyetlen, aki könyvel, garázdálkodik a buli közepén.
Mindent félretéve elkezdem a könyvet egy idő után már elfelejtek felnézni, körülnézni, keresni a bátyám, már nem foglalkozok az idiótákkal, akik fintorogva, vagy röhögve mennek el mellettem a könyvet látva. Nem zavar meg semmi egészen addig, míg valaki el nem foglalja a kanapé másik felét ezzel kirángatva engem a könyv varázsvilágából.

- Szabad?

Elszakítom tekintetem a könyvről és a hang tulajdonosára nézek. Határozottan jóképű. De valószínű ugyan azt akarja lényegében, mint az elmúlt órákban a többi.

Vállat vonok. Édes mindegy mit mond. De nem könnyítem meg a dolgát.

-A kezedben...

- Egy könyv igen, de gondolom nem ezért jöttél ide. - Becsapom a könyvet.

- Hű, hát köszönöm, ilyet még nem láttam.

Az arc kifejezését látva majdnem elnevetem magam. Ez most szórakozik velem?

- Mit? Könyvet?

- Lányt, aki ezt a könyvet olvasná. - Rám mosolyog, és egy pillanatra elszégyellem magam. Oké. Lehetnék kedvesebb is.

- Sajnálom én csak…

- Semmi gond, én is meg vagyok lepve, hogy lehet itt értelmes és csinos lányokat találni.

Elpirulok, De ahelyett, hogy kerülném a pillantását, egyenesen belenézek a szemébe, ezzel elkövetve a legnagyobb hibám. Belenézek a kék szempárba és érzem, hogy az egész testemen végigfut a meleg. Ha eddig lazán leléphettem volna, hát ezek után biztos lesz pár álmatlan éjszakám.

- Ha ennyire vér fagyasztó társaság vagyok, hagylak olvasni, ígérem. - Vigyorog, felvonja a szemöldökét, várja a reakcióm, tulajdonképpen már olyan régóta bámulhatom, hogy már egy sóhaj is épp elég életjel lenne számára.

Észhez kapok és elnevetem magam, én hülye azt gondolva ezzel megoldom a kínos helyzetem, de nem tudom befogni a szám és már késő is.

- Épp ellenkezőleg, nagyon bejössz…

A szám elé kapom a kezem. Jézusom. Félve nézek rá figyelve a reakcióját. Még csak nem is pislog. Remek elriasztottam.

Már épp elindulnék, mikor hangos nevetésben tör ki.

-Ó igazán? Mi olyan vicces?- Legszívesebben hazarohannék, és a takarót a fejemre húznám.

Hirtelen abbahagyja a nevetést, mélyen a szemembe néz, kezét a térdemre helyezi, és kicsit felém dől.

- Tudsz róla, hogy nagyon édes vagy?- A lélegzetem is elakad, hihetetlenül zavarba jövök, egy szót sem tudok kinyögni. Nem nem tudtam róla.

Arról viszont igen, hogy ilyen pasik csak az álomvilágokban léteznek. Olyanokban ahol, a tizenévesektől kezdve az idősebb korosztályig csorgatják a nyálukat. Kisebb gondot okoznak. A nők felállítják a mércét, és utána, a valóságba visszazuhanva, mindenkit az álompasival versenyeztetnek.
De ez a pasi itt ül előttem...Nagyon veszélyes...És túl tökéletes.